Nem ájult el magától

„Ha így játszunk a folytatásban, nem valószínű, hogy bajnokok leszünk. Sem az első, sem a második félidőben nem találtuk a ritmusunkat, önmagunkhoz képest gyengén teljesítettünk. Szerencsére Tisza Tibor bizonyította, hogy klasszis futballista.”

Az idézett mondatok nem az újpesti stadion büféjében hangzottak el, s nem a csapat egyik szimpatizánsa értékelte így kedvencei produkcióját. Ha így lett volna, a kritikus szavak, valamint az ötszörös válogatott csatár dicsérete akkor is figyelmet érdemel, ám mert a lilák szakvezetője, Szentes Lázár értékelte a néhány perccel korábban véget érő Újpest–Siófok bajnoki találkozót, alighanem nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a fenti véleménynek...

Mire gondolt, amikor elolvasta Szentes Lázár mérkőzés utáni nyilatkozatát, és megpillantotta a Nemzeti Sport címlapján, hogy klasszist látott az edző?

Örültem a dicséretnek, a szakma elismerése mindig sokat jelent egy labdarúgónak – mondta Tisza Tibor. – Azonban hibáznék, ha ezzel foglalkoznék, és nem azért dolgoznék nap mint nap, hogy jobb játékos váljon belőlem. Végig akarok menni azon az úton, amelyet kijelöltem magamnak.

Egyébként hogy érzi: valóban klasszis?

Nem.

S ön szerint ki számít annak?

Az a futballista, aki bármelyik bajnokságban folyamatosan jó teljesítményt tud nyújtani. Aki képes arra, hogy kiélezett helyzetekben, amikor csapatának erre a legnagyobb szüksége van, a kapuba talál. Ilyen volt például Újpesten Kovács Zoltán. Ha pedig a mostani mezőnyt nézem, ennek a kritériumnak nálam az MTK-t erősítő Kanta József felel meg.

Példamutató szerénység, azonban az edzői dicséretet nem lehet lesöpörni: az ilyen vélemény nyilván motiválja, ám érdekelne, mit szeretne elérni a jövőben?

Amikor az előző szezonban tizenöt gólt szereztem, úgy gondoltam, megértem arra, hogy jó, nívós futballt produkáló bajnokságba igazoljak. Az élet azonban megálljt parancsolt vágyaimnak, és nem tagadom, lelkileg nehezen fogadtam el a helyzetet. Biztosan oka volt, hogy így alakult, de ettől még előre tekintek. A külföld egyelőre álomnak tűnik, a realitás tehát az, hogy az Újpesttel a bajnoki címért harcoljak.

Egyetért azokkal, akik azt mondják, az aranyérem megszerzésére csakis a DVSC-nek és az Újpestnek van esélye?

Tagja voltam annak az Újpestnek, amely kétezer-hatban hat körrel a bajnokság befejezése előtt hat pont előnnyel állt az élen, aztán mégis a Debrecen végzett az első helyen… Tizenhárom fordulóval az idény zárása előtt korai leosztani a szerepeket, az teszi jól, aki csakis a következő feladatára koncentrál.

Az pedig nem ígérkezik könnyűnek, hiszen szerdán Magyar Kupa-mérkőzésen az MTK vendégei lesznek.

Utána pedig pénteken a Haladás otthonában játszunk… Nem állítom, hogy könnyű hét vár ránk: kétnaponta talán még a Chelsea-nek sem kell pályára lépnie.

Számított arra, hogy a Siófok ennyire megnehezíti majd a Megyeri úton a dolgukat?

Már a párharc előtt azt mondtam, úgy kell kimennünk a pályára, mintha a Loki lenne az ellenfelünk. Jól tudom ugyanis, mennyire nehéz egy úgynevezett kiscsapat ellen futballozni, ráadásul abban is biztos voltam, hogy Aczél Zoltán jól felkészíti ellenfelünket. Az első félidőben adódott egy nagy lehetőségem, de számomra is érthetetlenül a labda mellé rúgtam, ám amit akkor elvett tőlem az élet, viszszaadta a meccs végén. Érdekes, amikor edzéseken gyakoroltuk a támadásbefejezést, több hasonló lehetőségem is akadt, a kaput mégse találtam el. Talán ezzel a fontos góllal sikerült bizonyítanom, hogy kiélezett helyzetekben is lehet rám számítani.

Azok után, hogy sérülés miatt szinte a teljes őszi idényt kihagyta, a Nyíregyháza ellen gólpasszal tért vissza, a Siófok ellen pedig ugyancsak volt egy remek átadása, ráadásul a kapuba is betalált. Úgy tűnik, kezdi magát felépíteni...

Amikor sérült voltam, az foglalkoztatott, hogy meggyógyuljak. Bíztam magamban, tudtam, mire vagyok képes, az meg különösen jólesett, hogy éreztem, a szakmai stáb számít rám. Nem volt kétséges számukra, hogy a csapat segítségére lehetek. Tisztában vagyok azzal, hogy még formába kell lendülnöm, egyegy passznál, labdaérintésnél ugyanis érzem a meccshiányt. De jövök felfelé...