Chambers: tisztán is csúcs

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2009.03.08. 00:24
Címkék

Bolondot csinált a világból To rinóban Dwain Chambers. A BALCO-botrányban elhíresült vágtázó ismét csúcstartó lett, a 60 méter elődöntőjében 6.42 másodpercet ért el – három századmásodpercet javított a francia Ronald Pognon korábbi kontinenscsúcsán. A 30 éves brit hét évvel ezelőtt volt már Európarekorder, 2002-ben 100 méteren 9.87 másodpercet ért el, ám ez az eredménye nem sokáig élt. Egy esztendővel később ő volt az első, akit doppingvizsgálat során az addig kimutathatatlan szer, a THG használatáért kaptak el, eredményeit visszamenőleg törölték, és két évre eltiltották. Büntetése előtt 6.55 másodperc volt az egyéni csúcsa 60 méteren. Visszatérése hazájában nagy vihart kavart, sok versenyen nemkívánatosnak nyilvánították, az olimpiai csapatban sem kapott helyet. Pedig tavaly, a fedett pályás vb-n már második volt 60 méteren, legjobbja 6.54 volt. Az idén tovább javította eredményét, Torinóba 6.51-gyel érkezett, annak ellenére, hogy rendszeresen doppingvizsgálatokon vett részt. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vezetői azzal indokolják az embertelen „holléti” nyilvántartás vezetésének szükségességét, hogy azzal ki lehet szűrni a tiltott szereket használókat. Chambers e tesztek szerint immár nem tartozik a csalók közé, teljesen tisztán 6.42 másodpercet tud. Csak az a kérdés, hogy akkor korábban miért volt szüksége a THG-re...

A szombat három döntőjéből háromban a világ idei legjobb eredménye született, a svéd Johan Wissman 400 méteren (45.89), az olasz Fabrizio Donato hármasugrásban (17.59), az észt Ksenija Balta távolban (687) remekelt. Számunkra nagyon jól kezdődött a nap, Kürthy Lajos a súlylökés selejtezőjében első kísérletére (19.85) megdobta a selejtezőszintet (19.80), s ötödikként került a döntőbe. Minczér Albert délután már a 3000 méter fináléjában lépett pályára, ahol 8:10.55 perccel a 12. lett. Az 1500 méter előfutamaiban két magyar indult, Szemeti Péter 3:49.65 perccel, Bene Barnabás 3:57.13 perccel kiesett.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
22 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
29 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
49 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
1 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája