Májusban játszana az Újpest

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék

Április 8-án, szerdán játsszák le a Zalaegerszeg–Debrecen mérkőzést – így döntött az MLSZ versenybizottsága. Mint ismert, az első tavaszi bajnokinak tervezett összecsapást, amelyet a Soproni Liga 16. fordulójában rendeztek volna meg, az időjárási körülmények miatt kellett elhalasztani. Ebben a körben a Győr–Haladás meccs is a hóhelyzet „áldozatául esett”, új időpontja még nincs, miután e két gárda érdekelt a Ligakupában, ezért meglehetősen sűrű a programjuk.

Ráadásul az MLSZ a csapatok jelentős részének felháborodását kiváltva elhalasztotta a teljes 17. fordulót: hogy az erre a napra kiírt mérkőzéseket mikor pótolják, arról csak kedden születik döntés, a szövetség illetékesei ugyanis szeretnék meghallgatni az NB I-es klubok képviselőit.

Nos, ha nem is hallják, máris olvashatják az újpestiek véleményét. A lila-fehérek csütörtökön levelet írtak Elbert Gábor főtitkárnak, amelyben javasolták, hogy az elhalasztott 17. forduló új időpontja május 6., szerda legyen, egy héttel később pedig rendezzék meg a 16. körből elmaradt Győr–Haladás bajnokit. Utóbbi napon lesz a Ligakupa döntője, s csak abban az esetben nem játszhatna egymással a két zöld-fehér együttes, ha valamelyik – esetleg mindkettő – bejutna a sorozat fináléjába. A negyedik kerületiek javaslata szerint ha ez az eset megtörténne, június 3-án rendeznék meg a Ligakupa-döntőt. A beterjesztés mellett szóló érv, hogy így a meghatározott időben befejeződhetne a bajnokság, vagyis a Magyar Labdarúgó-szövetség az előírt időpontban tudná nevezni a klubcsapatokat a nemzetközi kupákra.

A jövő héten kiderül, a szövetségben elfogadják-e az újpesti javaslatot.

A versenybizottság tudomásul vette a Dunaújváros visszalépését, de ebben az ügyben a fegyelmi bizottság mondja ki a végső szót. Miután vélelmezhetően játékra aligha köteleznek bárkit is, aki erre nem mutat hajlandóságot, a 2000-ben még élvonalbeli bajnok újvárosiak őszi eredményei megmaradnak, aktuális tavaszi ellenfeleik szabadnaposak lesznek abban a fordulóban, amikor a Dunaújvárossal kellett volna játszaniuk, és 3–0-s gólkülönbséggel három pontot kapnak.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
5 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik