Közel a bejelentés

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.03.06. 23:27
Címkék

Csütörtökön befejezték a tesztelést Jerezben. A befejező napon a Nick Heidfeld volt a leggyorsabb Kimi Räikkönen és az autóját egy kicsúszás során összetörő, továbbra is a tavalyi hátsó légterelőt használó Lewis Hamilton előtt. Az utolsó kollektív tréninget jövő hétfőtől péntekig Barcelonában tartják meg.

A Honda utódja csütörtökön nem tudta végrehajtani új autójának első tesztjét, brit sajtóértesülések szerint erre pénteken kerítenek sort, miután hivatalosan is bejelentik, hogy a csapat indul a 2009-es vb-sorozatban. Ross Brawn csapatfőnök a szerdai tárgyalások után nem vett részt a FOTA csütörtöki sajtótájékoztatóján, Nick Fry, az istálló igazgatója helyettesítette.

„Rövidesen meglesz a bejelentés – mondta Fry Genfben. – A csapat életben tartásához nagy szükség volt a FOTA munkájára, a költségek csökkentése mentette meg az istállót. Mi több, a következő két-három évet tekintve sem kilátástalan a helyzetünk. Nagy segítséget kaptunk a többi csapattól, Ross Brawn és munkatársaink nevében is köszönetet kell mondanom.”

Az istálló brackleyi központjában állítólag nem túl jó a hangulat, a mérnökök és a szerelők egyre kevésbé viselik el, hogy még mindig nincs hivatalos bejelentés, és attól is félnek – okkal –, hogy a felére csökken a csapat több mint hétszázas létszáma. Talán pénteken pont kerül az ügy végére, és a jövő héten Jenson Button és Rubens Barrichello már tesztelheti a Mercedes-motorral hajtott, állítólag piros-kék színű négykerekűt.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
17 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
33 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
34 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
37 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
48 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik