Bajban a tesztpilóták

I. SZ.I. SZ.
2009.03.03. 00:33
Címkék

Hétfőn szinte folyamatos esőben, azaz végig nedves pályán köröztek a pilóták a jerezi kollektív tesztelésen. A legjobb köridőt a toyotás Timo Glock érte el, 1:30.979-e több mint tíz másodperccel gyengébb, mint Sebastian Vettel vasárnapi, száraz pályán elért legjobbja. A csapatok közül a Ferrari egyáltalán nem hajtott ki a pályára, Felipe Massa átpihente a napot. A gyakorlást háromszor kellett szüneteltetni, Glock egyszer a gumifalnak csúszott, míg Robert Kubica BMW-je és Vettel Red Bull-Renault-ja műszaki hiba miatt állt meg a pályán.

Bár vasárnap még Pedro de la Rosa és Kobajasi Kamui személyében a McLaren, illetve a Toyota tesztpilótája is autóba ült, hétfőn már csak versenyzők köröztek Jerezben, nekik ugyanis mindenképpen hozzá kell szokniuk az autójukhoz az Ausztrál Nagydíj előtt. Csakhogy De la Rosa rámutatott, hogy a március 23-tól december 31-ig tartó teszttilalom nemcsak tennivaló nélkül hagyja a tartalék sofőröket, de veszélyessé is teszi feladatukat, ha be kell ugraniuk versenyezni valamelyik pilóta helyett.

„Nevetségessé fogjuk tenni magunkat – mondta a spanyol. – Érthető, ha a csapatok az idény előtt azt akarják, hogy a versenyzők teszteljenek, de mivel az első nagydíj hetétől kezdve nem lehet majd gyakorolni, veszélyessé válik a helyzetünk. Idegenül fogjuk érezni magunkat, és azzal, hogy nem leszünk formában, másokat is bajba sodorhatunk. Eddig az autók nem sokat változtak, ezért csak a rajtoknál lettünk volna bajban, de most az átfogó szabályváltozások miatt nem öt, nem is tíz kör telik el, mire belerázódunk.”

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
2 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
3 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
3 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
3 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
3 órája