Veszélyben az indulása

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék
Benik Balázs háromszoros abszolút bajnok a magyar ralimezőny egyik meghatározó alakja. Pontosabban az volt eddig, mert az idén nem biztos, hogy rajthoz tud állni a teljes sorozatban. Sőt szinte biztosan nem. Az ok: nincs meg a megfelelő anyagi háttér. Benik azt mondja, elmúltak azok az idők, amikor bármit feláldozott a raliért, de ha egy támogató holnap bekopogna az ajtaján, semmi sem tántoríthatná el attól, hogy ott legyen a rajtnál.

Előfordulhat, hogy nem tud rajthoz állni a teljes ob-sorozaton? Előfordulhat, hogy nem tud rajthoz állni a teljes ob-sorozaton?

Sajnos igen. Nincsenek meg a feltételek, amelyek lehetővé tennék a versenyzésemet. Hazudnék, ha azt mondanám, nincs függőben néhány szponzori megbeszélésem, de reálisan nézve szinte biztos, hogy navigátorommal, Lukács Józseffel nem leszünk ott az első néhány futamon.

Hogyan történhetett ez meg?

Nem könnyítette meg a versenyzők, konkrétan az én dolgomat, hogy egy hónappal ezelőtt még nem volt biztos, a World Rally Carok egyáltalán indulhatnak-e a bajnokságban. A támogatók mindennap feltették nekem a kérdést, én pedig nem tudtam válaszolni, vajon hová helyezik azt a kategóriát, amelyben mi versenyzünk. Mindez irreálisan nehézzé teszi a tervezést egy olyan sportágban, mint a rali. Számomra már rég nem az a kérdés, hogy kik vezetik a sportágat, vagy kik vannak az elnökségben, hanem hogy tesznek-e az autósport jobbításáért, vagy sem. Úgy érzem, most nem a ralisok érdekei a legfontosabbak, amit nagy problémának tartok.

A szponzorkeresésnél egyáltalán nem számít a három abszolút bajnoki címe?

Valamennyit számít, de sokkal több múlik a kapcsolatokon.

Mintha kissé kiábrándult lenne.

Nem vagyok az, de tény, volt időszak az életemben, amikor azt mondtam, bármilyen áldozatra hajlandó vagyok a versenyzésért, mindent háttérbe szorítok miatta. Ez most megváltozott. Úgy állok hozzá: szeretnék versenyezni, de nem mindenáron. Ha az egész idényt ki kell hagynom, hát kihagyom... Persze ha holnap bekopogtat valaki, és azt mondja, Benik úr, támogatnám a versenyzését, nem lenne az az erő, ami megállíthatna. Egyelőre azonban nincs erről szó.

Tehát versenyezni még mindig ugyanúgy szeret, mint régen?

Igen, és nagyon fog hiányozni, sőt már most hiányzik. Ha a tévében meglátok egy autósporttal kapcsolatos felvételt, viszketni kezd a tenyerem, én is szeretnék menni…

Ha nem tud indulni, nézőként ott lesz azért a pálya szélén?

Valószínűleg nem bírom majd ki, hogy ne nézzem meg a többieket, de hát a versenyzők nem nézni, hanem művelni szeretik a ralit. Úgyhogy majd meglátom, hogy bírom lelkileg.

Számítson rá, hogy a rajongói sem könnyítik meg a dolgát.

No igen, biztos kérdezgetnek majd. Amúgy, ha őszinte akarok lenni, az irántuk érzett tisztelet miatt tártam fel egy hónappal a bajnoki rajt előtt a tényállást. Nem akarom hitegetni őket, szeretném, ha tiszteletem jelének tekintenék az őszinteségemet.

Ha mégis rajthoz tud állni néhány versenyen, marad a WRC-nél?

Azzal megyek, amire lehetőségem lesz. Az ember persze előre szeret nézni, nem visszafelé, így természetesen maradnék a WRC-nél, hiszen az a raliautók csúcsa, ezért tőlem függetlenül helyük van a magyar bajnokságban. A WRC kincs a rali számára, és az a privát véleményem, hogy ha valaki meg tudja teremteni a hátteret, hogy ilyen autóval versenyezzen, hát nem szabad elvenni a játékát.

Úgy látom, mélyen érinti az ügy, némi keserűséget érzek ki a hangjából.

Igen, de szerencsére van, ami még mélyebben megérint: feleségemmel, Anettel május elejére várjuk a kisfiunkat, s ez minden keserűséget feledtet velem, minden másnál fontosabb. Egyelőre kicsit izgulok, nem tudom, miként állok helyt majd apaként, de remélem, nem vallok kudarcot.

Legfrissebb hírek

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
1 perce

Tizenegy gólos meccsen nyert Kecskemét, alapos verést kapott Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 perce

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
18 perce

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
1 órája

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
1 órája

Megvan a következő két női és férfi röplabda-vb helyszíne

Röplabda
1 órája

Férfi kézi MK: győzelemmel távoztak a hevesiek Békésről

Kézilabda
1 órája

Rozman Sándor lett a magyar kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi edzője

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik