Keresik az edzők főnökét

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2009.02.25. 23:45
Címkék

Az MLSZ-ben eltöltött háromesztendei szolgálat után Egyiptomba tette át székhelyét Bicskei Bertalan, így a honi szövetség vezetőinek előbb vagy utóbb helyettest kell találniuk az edzőképzés élére.

„Csupán hétfőn kaptuk meg Bicskei Bertalan felmondólevelét, és egyelőre nem kívánunk semmit sem elsietni – szögezte le a „kapkodásról szó sem lehet” elv jegyé-ben Elbert Gábor MLSZ-főtitkár. – Az edzőképzés vezetőjének távozása nem jelentett különösebb törést. A már akkreditált tanfolyamaink változatlan formában folytatódnak.”

Ám ettől függetlenül gondoskodni kell a korábbi szövetségi kapitány pótlásáról, noha az MLSZ felnőttképzési intézetének igazgatója, Kalitz Éva egyelőre kézben tartja az irányítást. Az edzőképzés első emberének az Európai Labdarúgó-szövetség, valamint a honi szervezet által egyaránt támasztott szigorú feltételeknek szükséges megfelelnie. A pro licences edzői papír mellett olyan jogosítvánnyal is rendelkeznie kell a jelöltnek, amely lehetővé teszi számára a képzés irányítását.

„Még azt sem döntöttük el, hogy egy személyt bízzunk meg a feladattal, vagy a funkciót alegységekre bontsuk – számolt be az utódkeresés első buktatójáról a főtitkár. – Kisteleki István elnökkel már váltottunk erről néhány szót, ám csupán azt tisztáztuk, milyen személyiségű szakembert, szakembereket tudnánk elképzelni ezen a poszton. Legfontosabb, hogy a kiválasztott a mai, modern edzőképzést képviselje. Ha már változtatásra kényszerülünk, szem előtt tartjuk, hogy az oktatás minősége ne gyengüljön, sőt ha lehet, a tudásszint emelkedjen is. Ez nem könnyű feladat. Tudomásul kell venni, nem rövid távon látjuk majd ennek az eredményét. Közép- és hosszú távra tervezünk. Elmondtuk már, a tudást kell bevinni a sportágba.”

Jámbor László, Erwin Koeman, valamint Wilco van Buuren kinevezése is hasonló megfontolás alapján történt, így joggal feltételezzük, amint a holland vonal tovább erősödik – immár az edzőképzést is „bekebelezve”…

„Ez fel sem vetődött a Kisteleki István elnökkel folytatott beszélgetés során” – utasította vissza a feltételezést Elbert Gábor.

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
12 perce

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
48 perce

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
55 perce

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
1 órája

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
1 órája

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi pólóválogatott: „A két Vigvári szeret csalni. Ha ők számolják a pontokat, akkor...”

Vízilabda
1 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik