Hosszú télre nagyon rövid tavasz

Vágólapra másolva!
2009.02.25. 00:33
Címkék

A Honvédnak erre egy esélye van: a Magyar Kupa megnyerése.

Pölöskei Gábor hétfőn délelőtt csalódottan lépett ki George F. Hemingway irodájából.

„Váratlanul ért a döntés – árulta el a 48 éves szakember. – Az ősszel volt egy nagyobb hullámvölgyünk a csapattal, ha akkor megköszönik a munkámat, akkor kevésbé lepődöm meg. De most így, az első forduló után? Szerintem túl gyors a döntés. A harmadik helyezett csapat otthonában léptünk pályára, és habár a mezőnyben egyenrangú partnerei voltunk a Vasasnak, végül kikaptunk. Utólag nem szerencsés egyetlen játékost sem értékelni, de elárulhatom, néhányukhoz lett volna egy-két észrevételem.”

Pölöskei Gábor szerint a csapat a gyenge védekezése miatt bukott meg, hiszen 16 forduló alatt 28 gólt kapott a Honvéd, amely egyenes arányban volt azzal, hogy csupán 12. a bajnokságban. Hiába védekezett taktikusan az együttes, a durva egyéni hibákkal nem tudott mit kezdeni a szakember.

A kispesti csapatot a nyár óta irányító edzőben maradt hiányérzet, szerinte hosszú távon igenis sikeres lehetett volna a Honvéddal. Sokak szerint viszont azzal, hogy a tulajdonos úton-útfélen azt hangoztatta, a nyárig biztosan nem vált a kispadon, alaposan átverte Pölöskei Gábort is. Erre a felvetésre a szakember csupán ennyit mondott: „Ő a tulajdonos, ő dönti el, hogy ki ül a csapat kispadján.”

George F. Hemingway nem akarja elkapkodni döntését.

A hírek szerint a klub nem házon belül oldja meg az edzőkérdést: habár az új vezetőedző szerződtetéséig az eddigi másodedző, Csábi József készíti fel a csapatot, szinte biztosra vehető, hogy napokon belül egy tapasztalt tréner érkezik a XIX. kerületbe.

Nem lenne meglepő, ha Sisa Tibor vagy Egervári Sándor lenne a kiválasztott.

Aztán ki tudja, könnyen lehet, hogy George F. Hemingway ismét egy érthetetlen lépéssel áll elő…

Legfrissebb hírek

A Szeged osztrák szélsője 2027-ig hosszabbított

Kézilabda
10 perce

Távozott az Ajaxtól Kovács Bendegúz, Hollandián belül váltott

Légiósok
21 perce

Szilágyi Dorottya: A szlengeket még nem teljesen tudom, de nagyon jó ez a fiatalos légkör

Vízilabda
36 perce

A Lugano vár a Paksra, ha továbbjut az El-selejtezőben

Európa-liga
1 órája

A nyolc között kikapott a magyar párbajtőrcsapat az Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Cselgáncs-vb: Sági Nikolett a nyolcaddöntőben, Vég az első meccsén búcsúzott

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: Hetényi Zoltán és az idény MVP-je is hosszabbított klubjával

Jégkorong
1 órája

A román élvonal bronzérmese egymillió eurót ajánlott a Puskás Akadémia centeréért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik