Paul nagy dobása

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.02.19. 06:26
Címkék

Hiába dobott 47 pon tot Kevin Durant a New Orleans ellen, nem ő volt az este hőse Oklahoma Cityben. Ez a szerep Chris Paulnak jutott, a Hornets irányítója teljesítményével és a találkozó körítésével is a középpontba került. A kosaras a 2006–2007-es idényben mutatkozott be az NBA-ben, amikor a New Orleans a Katrina hurrikán pusztításai miatt az idény meccseinek nagy részét éppen Oklahoma Cityben játszotta. Azaz itt ismerte meg a liga a remek kosarast, aki első idényében az év újonca lett – azóta játszott All Star-gálán, nyert olimpiát, tehát az NBA egyik meghatározó alakjává nőtte ki magát.

A legutóbbi meccsen sem okozott csalódást, 98– 98-as állásnál, 2.7 másodperccel a meccs vége előtt jó ritmusú elfutásával és ziccerkosarával eldöntötte a találkozót. „Szerintem sohasem dobtam ilyen fontos kosarat ebben a csarnokban” – jelentette ki Paul ameccs után az oklahomai szurkolók legnagyobb bánatára.

Ha nincs ez a találat, Durant lett volna a hős. A magát a Ford Centerben már valóban otthon érző Thunder kosarasa 13.8 másodperccel a vége előtt dobott triplával egyenlített. Ha sikerült volna kivédekezni az utolsó vendégtámadást, Durant a hosszabbításban bizonyára átlépte volna az ötvenes álomhatárt. De nem sikerült.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
17 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
33 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
34 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
37 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
48 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik