Kézzel, lábbal is megy

846, 1103, 1155, 1390, 1816.

Az ötből három szám már lekerült egy-egy vonatkozó örökranglista éléről, az utolsó kettő sorsa még kérdéses. Edwin van der Sar ugyanis 1212 perce nem kapott gólt a Premier League-ben, ezzel az egyéni rekordját (még az Ajaxban érte el, 1995-ben), az angol bajnoki csúcsot (a readingi Steve Deathé volt 1103 perccel) és a brit legjobbat (az Aberdeenben védő Bobby Clark tartotta 1155 perccel) már megjavította, most már csak a kontinens (a belga Dany Verlinden) és a világ (a brazil Mazarópi) leghosszabb sorozatát kell felülmúlnia. A szerda este sorra kerülő, Fulham elleni mérkőzés után még a Blackburnön, a Newcastle-n, a Liverpoolon, a Fulhamen, az Aston Villán és a Sunderlanden múlik, meddig jut el Van der Sar.

Úgy négy évvel előtt alighanem kevesen gondoltak rá, hogy 2009 elején azt kell majd taglalni, mire megy a Manchester United Van der Sarral, illetve hogy neki most Peter Schmeichellel azonos megítélés jár-e az Old Traffordon, esetleg a dán azért még mindig egy polccal feljebb való. Harmincnégy évesen, kétmillió fontért került a Manchester Unitedhez úgy, hogy előtte hat évig nem védett valami magas szinten. Előbb önmaga (a Juventusban sokat bakizott, aztán Gianluigi Buffon a nyakára került), aztán meg a Fulham szintje miatt (azért a londoni kiscsapatot ne vessük össze az Ajaxszal vagy az MU-val). És az is igaz, hogy Schmeichel nem hagyott hátra könnyű örökséget, az 1999-es távozása utáni hat évben Sir Alex Ferguson menedzser tíz(!) kapust (Mark Bosnich, Massimo Taibi, Ricardo, Raimond van der Gouw, Nick Culkin, Andy Goram, Tim Howard, Roy Carroll, Fabien Barthez, Paul Rachubka) próbált ki, de hosszabb távon egyikük sem vált be. Nem is annyira Angliában, mint az európai porondon jelentett fejfájást a kapuskérdés. A három Premier League-arany rendben van, az már kevésbé, hogy a csapat a BL-ben egyszer sem tudta elverekedni magát még az elődöntőig sem.

Most meg ott tartunk, hogy Ferguson vallomása („Már 1999-ben szerződtetnünk kellett volna Edwint, közel voltunk hozzá, de nem bizonyultunk elég gyorsnak. Akkor hívtam fel, amikor becsekkolt a Torinóba tartó repülőgépre, és szavát adta a Juventusnak. Ha visszanézek menedzseri karrieremre, ez egyike azon eseményeknek, amelyek bosszantanak.”) után egyre-másra jönnek a Schmeichellel való összehasonlítások. Rio Ferdinand szerint Van der Sar a valaha volt legjobb manchesteri kapus („… és a kapusok közül lábbal nála jobban senki sem dolgozik a világon”), a mindkettőjükkel együtt futballozó Ryan Giggs szerint megérdemlik, hogy egy szinten kezeljék őket, míg Jonathan Northcroft, a The Times szakírója így összegzett: „Schmeichel egyszemélyes kommandó volt, aki erejével és a harci szellemével védte a területét. Van der Sar óvatosabb, nyugodtabb típus, aki elegánsan takarít, ha felé jön a labda.”

Az összehasonlítás lehetőségét persze elsősorban Van der Sar góltalansági sorozata jelenti, ez azonban már-már terhes lesz gazdája számára. „Lassan olyan fárasztó lesz beszélni róla, hogy egy könnyebb meccsen inkább beengedek majd egy gólt, csak hagyjanak már békén vele – tréfálkozott. – Természetesen nagyszerű dolog, de a rekordok csak a szezon végén, az éremosztás után lesznek fontosak. Még csak fél távnál járunk, nem jött el az ünneplés ideje. Ha a hajrában négyszer-ötször kikapunk, és lemaradunk az aranyról, csalódott leszek. Nekem ugyanis az a célom, nem az egyéni rekord.”

A kapus sohasem tagadta, sorozatában jelentős érdemei vannak a védelemnek, amelyből Nemanja Vidics állandó társa volt a menetelésben. Rajta kívül a sorozatos sérülések miatt kezdőként John O’Shea (10), Jonny Evans (7), Rio Ferdinand (7), Rafael (6), Gary Neville (5) és Patrice Evra (4) jutott szóhoz ebben az alakzatban. „A megbízhatóság a titkunk – árulta el Van der Sar. – Ha Rio jobbra lép, tudom, hogy Vidics követi. Azzal is tisztában vagyok, mi lesz a következő mozdulat, ha Rafael belép középre, vagy ha Carrick kimegy lövést blokkolni. Csodálatos érzés!”

Csak nem az ellenfeleknek.