Hétközi szuperrangadó

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2009.02.19. 06:26
Címkék
Nyugodtan nevezhetjük szuperrangadónak, hiszen a férfi kosárbajnokság első és második helyezettje találkozik szerda este hét órától Székesfehérváron: Albacomp–Pécsi VSK-PannonPower meccs következik.

December eleje óta nem kaptak ki. Több mint két hónapja. Sem a fehérváriak, sem a pécsiek. Akár otthon, akár idegenben, mindenkit megvertek. Volt ebben bajnoki mérkőzés, Magyar Kupa, sőt a mostani házigazdának Közép-európai Liga négyes döntője is, amelyet szintén hibátlanul abszolvált Peresztegi Nagy Ákos együttese. Számszerűsítsünk: az Albacompnak 12 tétmeccses a győzelmi sorozata, míg a PVSK nyolc összecsapáson nyert. Utóbbié kezdődött előbb, a fekete-fehérek legutóbbi vereségének dátuma 2008. december 6. (Szombathelyen mindössze egyetlen ponttal maradtak alul a bajnokság címvédőjével szemben), a kék-fehéreké három nappal későbbi (ők a csehországi Novy Jicínből távoztak vesztesen).

Ami közös: az Uniqa NB I A-csoportjában mindkét gárda hét egymásutáni nyert meccset számlál – nem meglepő, hogy a mezőny a hátukat nézi, bár a pécsiek vereségeinek száma azonos a mögöttük álló szombathelyiekével, de diadaluk eggyel több. Az egyik ezek közül éppen az Albacomp ellen született meg november 6-án (81–67), amellyel Sztojan Ivkovics társulata megszakította az idényt remekül kezdő székesfehérváriak sikerszériáját.

A visszavágás vágyán túl az is különös hangulati töltést ad a mostani találkozónak, hogy először lép pályára Székesfehérváron pécsi színekben Bencze Zoltán, a válogatott centere, aki az előző évad után intett búcsút az Albacompnak, ahol egy híján tíz évet húzott le. Kosarasberkekben sokan még mindig úgy tudják, hogy ő tősgyökeres fehérvári, holott a 28. évében járó kosaras Győrben látta meg a napvilágot. Ezzel együtt bizonyára nem mindennapi élmény lesz számára abban a csarnokban ellenfélként kifutni a parkettre, ahol karrierje döntő részét töltötte. Lesz mit hallgatnia, mert távozása óta rendre felhangzik egy rigmus az albás B-közép soraiból, amely szerint nélküle végre jó lett a csapatuk. Szó szerint e helyütt nem idézhetjük...

Egy biztos, a két legjobb formában lévő együttes ütközik meg a hétközi játéknapon a női euroligás negyeddöntők árnyékában. Izgalmas csatára van kilátás, amelyen akár az alapszakasz első helye is eldőlhet, hiszen ha az Albacomp 14 pontnál nagyobb különbséggel győz, jelentős előnybe kerül. Ha viszont kikapnak a fehérváriak – akik között immár Soós Gábor is bevethető, a pécsiekhez hasonlóan tehát nekik sincs sérültjük –, alaposan besűrűsödik az élboly.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
8 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
10 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
29 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
42 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
53 perce

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2 órája