A kevesebb is elég

2009.02.19. 06:26
Címkék

A hazai pontvadászat középszakaszában a Szeged kétszeri legyőzése után a legutóbbi bajnoki ezüstérmes és kupaharmadik, alapszakaszgyőztes Kalo-Méh Kecskemétet fogadta a Kométa-Kaposvár. A tizenegyedik bajnoki elsőségükre aspiráló hazaiak érthetően ott kívánták folytatni, ahol a Tisza partján legutóbb abbahagyták a későbbi fordulókból előrehozott meccsen. A kedd esti mérkőzés érdekességeként megemlíthetjük, hogy a volt kecskeméti Csoma Krisztián ezúttal már a Kométában szerepelt, ugyanakkor két kaposvári – Csala Bernát és Dömötör Lajos – a hírös városiak együttesében lépett pályára.

Kissé lazára vette az elején a figurát a Kométa, játékosai ziccerek sorát ütötték el, számos ponttal gazdagítva ellenfelüket. Ettől függetlenül biztosan hozták a szettet. A folytatásban sem volt magas a színvonal, mindvégig érződött a hazaiak játékán, hogy úgy gondolják, a magasabb szintű nemzetközi mezőny után itthon szerényebb teljesítmény is elég a biztos győzelemhez. Igazuk lett.

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda Eb-selejtező: Miskolcon játszanak novemberben a magyarok

Kosárlabda
8 perce

„Valami egészen mást akartam” – bíróságon dolgozik a volt válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
10 perce

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
29 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
42 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
53 perce

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
1 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
2 órája