Németh András: Vác

2009.02.15. 01:04
Címkék

Kétéves szerződése lejártával az évad végén hazatér Ausztriából Németh András volt szövetségi kapitány, a Hypo NÖ mestere.

„Megbeszéltem az osztrák klub megértő vezetőivel, hogy elég volt a kétéves külföldi munka, s szeretnék hazatérni – mondta. – Mindenben korrekten megegyeztünk, sőt Gunnar Prokop menedzser tőlem kért javaslatot az utódomra. Két magyar szakembert ajánlottam neki – a nevüket, kérem, ne kérdezze –, valamint az orosz Alekszej Gumjanovot, a Lada Togliatti korábbi trénerét. Az utóbbival, úgy tudom, már tárgyalnak is az osztrákok. Az én pályafutásom pedig Vácott folytatódik. Amikor választottam az ajánlataim közül, az volt a döntő, hogy magyar klubhoz, s gödi lakásomhoz közel kapjak megfelelő munkát. Szakmai vezető leszek, valamint a szponzori kör szélesítésével is foglalkozom. Ha minden rendben lesz, két év alatt bajnoki dobogóra szeretném vezetni a Vácot.”

A mester hozzáfűzte: Kirsner Erika és Tóth Tímea szerződése is lejár a Hypóban, s ő úgy tudja, Kirsner szívesen maradna Südstadtban, Tóth szándékát viszont nem ismeri.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Sallaiék a Barcát, Gulácsiék a Napolit, Orbánék a PSV-t fogadják a BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
1 órája

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
1 órája

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Fenn és lenn – Malonyai Péter publicisztikája

Atlétika
2 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
2 órája

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
3 órája