– Van még hely az első sorban?
– Sajnálom, de a korábban érkező edzők már mindet elfoglalták.
A fenti párbeszéd csak a képzelet szüleménye, de az már valóság, hogy a Körcsarnok lelátójának első sorában, pontosabban a küzdőtérről a nézőtérre vezető két lépcső tetején egymásnak adták az állóhelyet az edzők, akik ettől az évtől kezdve nem lehetnek ott a tatami mellett. A szakvezetők a döntés ellen petíciót nyújtottak be, már a bojkott lehetősége is felvetődött, miközben próbálnak minden csarnokban minél közelebb helyezkedni a tatamihoz.
Így tett Bíró Tamás, a ceglédi Ungvári Attila (73 kg) edzője is, aki folyamatosan instruálta tanítványát. Az első meccsen erre szükség is volt, mivel az U23-as Eb-bronzérmes dzsudoka kicsit álmosan kezdett. „Hallod, amit mondok?! Csak mert nem látom…” – kiabálta előbb Bíró, majd tovább hajtotta versenyzőjét. – „Legyen fogás, ne csak taperolás!” A tanácsok hatottak is, mivel „Karvaly” túljutott lengyel riválisán, a kínai Ceng Csing-tung elleni összecsapásra pedig olyannyira felpörgött, hogy csak az volt a kérdés, mikor dobja el.
A mozgásában világbajnoki bronzérmes bátyját, Ungvári Miklóst idéző Attila a nyolc közé jutásért a francia Mohamed Riaddal küzdött – ekkorra már a demográfusokkal egyetértésben jelenthettük ki: fogy a magyar. A Riadot bírói döntéssel legyőző (a vezetőbíró a franciát, két segédje viszont a magyart látta jobbnak) Ungvári volt az egyetlen magyar a nyolc között, noha Stadler András vagy Burján László is biztatóan menetelt egy ideig. Bíró Tamásnak ekkor már nehezebb dolga volt, az Ungvári Miklós vezette szurkolótábor ugyanis olyan hangzavart keltett, hogy alig hallatszottak el a szőnyegig a tréner szavai. Ungvári Attila (a megnyitót és Kovács Antal búcsúztatását magába foglaló szünet után) Riadon nehezen, míg a szlovén Tadej Cehen már magabiztosan jutott túl, az elődöntőben pedig a spanyol Európa-bajnok Kiyoshi Uematsu várta. Ő már túl nagy falatnak bizonyult, s egy vitatható ipponnal (előbb azt mutatták a bírók, a szőnyegen kívül volt a dobás, majd kiderült, mégsem…) megállította a ceglédi versenyzőt. Ungvári Attila aztán a bronzmeccsen javított, így megszületett az első magyar érem.
„Az elődöntő után kicsit csalódott voltam, de edzőm szavai segítettek, hogy össze tudjam szedni magam a bronzmérkőzésre – mondta Ungvári Attila. – Nagyon boldog vagyok! Őszintén szólva amikor reggel felkeltem, nem hittem, hogy este a Körcsarnokban érmet akasztanak a nyakamba.”
Ungvári bronzérmével bizonyította, hogy megérdemelte az extralehetőséget, az indulást. Bokasérülése miatt ugyanis nem tudott részt venni a válogatókon, de a korábbi eredményeire való tekintettel kedden válogatózhatott a negyedik 73 kilós helyért. Akkor nem talált legyőzőre.
A nézőtéren helyet foglaló Braun Ákos is elégedetten szemlélhette az eseményeket: utána is lesz olyan dzsúdósunk, aki sikeres lehet a 73 kilósok között.