Izrael után Arsenal

2009.02.15. 01:05
Címkék
+++kiemelés+++Pár nap kimenőt kaptam a Sunderlandtől, ezért itthon tudom felköszönteni a nagymamámat. Aztán jöhet az Arsenal elleni bajnoki a Premiershipben…
Elég fárasztó szerda és csütörtök után itthon töltöm a hétvégét, ugyanis most nincsenek bajnoki mérkőzések Angliában, az FA-kupából pedig már sajnos korábban kiestünk. A szakmai stáb így néhány nap pihenőt engedélyezett, aminek azért is örülök, mert a nagymamám születésnapja épp Bálint-napra, február 14-re esik. A hétvége nagy részét tehát a szeretteimmel töltöm, majd vasárnap utazom Angliába, hétfőtől ugyanis a szombati, Arsenal elleni mérkőzésre készülünk. Fontos találkozó lesz, amelyen, remélem, én védhetek, természetesen a menedzser dönt majd, de nagy valószínűséggel kezdő leszek.Szerencsére teljesen alaptalan volt mindenféle félelem az izraeli úttal kapcsolatban, biztonságban éreztük magunkat, már csak azért is, mert két, fizikailag láthatóan jó állapotban lévő testőr vigyázott ránk. A helyiek azt mondták, külföldön sokkal durvábban írják le a helyzetet, mint amilyen a valóság. Izrael gyakorlatilag hermetikusan el van zárva, nagyon komolyak a biztonsági intézkedések, így fel sem vetődhet egy terrorista akció lehetősége Tel-Avivban, amerre mi jártunk, semmiképp…Messzemenő következtetést nem lehet levonni a szerdai találkozóból, hiszen felkészülési mérkőzés volt. Sajnáljuk, hogy nem sikerült győzelemmel kezdeni az évet, de az Albánia elleni vb-selejtező sokkal fontosabb lesz, ott már kötelező a győzelem! Helyén kell kezelni ezt a vereséget, nem a világvége jött el. Az Albániától elszenvedett vereség sokkal fájóbb lenne.Természetesen hiányozni fog Juhász Roland a csapatból, hiszen ő a válogatott egyik legmegbízhatóbb tagja, de úgy vélem, hogy Erwin Koemannak sikerül megtalálnia, aki pótolni tudja Tiranában.Sokan lebecsülik az izraeli focit, de látni, hogy nagyon sok ország feltételrendszere sokkal jobb a mienknél. Néztük az izraeli bajnokikat, és meg kell mondjam, sajnos színvonalasabb meccseket láttunk, mint a magyar bajnokságban… A mi válogatottunk azonban semmivel sem gyengébb, mint az izraeli, és ez a felkészülési mérkőzésen szerintem kiderült. Az izraeliek találatánál Omer Golan lövését még ki tudtam volna rúgni, de sajnos Josszi Benajun közvetlen közelről belepiszkált. Nehéz reagálni a helyzetre, ha valaki pár lépésről belepöcköl az így irányt változtató labdába, sajnos nem is sikerült kivédenem. Ha minden igaz, hamarosan újra találkozom az izraeli csatárral, ugyanis március 4-én a Liverpool ellen játszunk… Addig is köszönet mindenkinek, aki szurkol a válogatottnak és a külföldön „teljesítő” magyar légiósoknak. Ígérem, igyekszem időnként újabb bejegyzésekkel jelentkezni az NSO-n.Fülöp Márton, Budapest
Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: Bagyinka Fanni távozott Kaposvárról

Röplabda
5 perce

Egyetlen századdal és egyetlen hellyel marad le a 100 méter döntőjéről Takács Boglárka

Atlétika
15 perce

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
22 perce

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
26 perce

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
52 perce

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
57 perce

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
1 órája