Feci

2009.02.15. 23:11
Címkék

Neki lehetett a legnehezebb. Egy hete a karjai között halt meg Marian Cozma. Már éppen indulni akart hazafelé, amikor játékostársa szívébe kést szúrtak a gyilkosok. Akkor ért az utcára, amikor Marian összeesett. Próbált életet lehelni belé, könyörgött az élő Istenhez, hogy hozza vissza a barátját, de ez egyszer három senkiházi erősebb volt a Teremtőnél is. Marian Cozma Ilyés Ferenc ölelésében hunyt el. Az átlövő egyik legjobb barátját gyászolta egy héten át – és gyászolja egy életen át. Egy román fiút sirat egy székelyudvarhelyi. Ennyit a politikáról. Illetve: ennyit néhány feltűnési viszketegségben szenvedő politikusról. A bemelegítés során megjelent egy mosoly Feci arcán. Talán azért, mert végre a pályán tartózkodhatott. Nem otthon ült, a társa haláláról szóló híradásokat figyelve, nem a bukaresti ravatalozóban állt kisírt szemekkel, és nem arról faggatták, hogy mondjon már néhány szót „arról” a hajnalról… Megtehette volna, hogy nem vállalja a játékot, hiszen mélyen, nagyon mélyen volt az elmúlt napokban, az a rohadt kés kicsit az ő szívét is átdöfte. De nem, a 20-as számú veszprémi dresszt ugyanúgy magára öltötte, mint máskor. Csak az arca volt más… A fájdalom mellett olyan elszántság tükröződött rajta, mint még soha. A 15. percben a meccs egyik legszebb gólját szerezte. Felment szinte a plafonig, és kegyetlenül bevágta a labdát a jobb felső sarokba. A következő másodpercben már az ég felé mutatott: „Láttad, Marian, ezt Neked dobtam!”. Látta, persze hogy látta… Miként azt is, hogy 14–14-nél olyan passzt adott Eklemovics Nikolának, amilyet utóbbi szokott a védők felett tornyosuló Marian Cozmának. A bekkek felett magasan, kosaras módjára löbbölte be a labdát, Eklemovics felnyúlt érte, lekapta a levegőből, és már fordult is kapura – ennyi a 15. hazai gól története. A védekezésben hatalmasat alakító, nemhogy a gólokat, a labdaszerzéseket is elképesztő hévvel ünneplő Ilyés Ferenc arca a végén ismét elkomorult. A lélekemelő győzelmet követően zokogva borult társai vállára, hogy aztán újra és újra a kivetítőre, Marian Cozma fényképére mutasson. Vigasztalhatatlan volt. Miközben halvány vigaszt ő (is) szolgáltatott mindnyájunknak. Az Isten óvjon, Feci! Legalább Téged…

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: Bagyinka Fanni távozott Kaposvárról

Röplabda
2 perce

Egyetlen századdal és egyetlen hellyel marad le a 100 méter döntőjéről Takács Boglárka

Atlétika
12 perce

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
18 perce

„Nagyon odatettük magunkat!” – örömszavak az ezüst után

Úszás
23 perce

Boszniában folytatja a volt FTC-, ZTE- és DVTK-középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
33 perce

Három századon múlt Tóth Anna továbbjutása 100 gáton az Eb-n

Atlétika
49 perce

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
54 perce

Élje át újra, ahogy ezüstérmes lett a női 4x200-as gyorsváltó

Úszás
1 órája