Az orosz tél erősebb volt

SZABÓ PÉTER ÁDÁM jelenti VolgográdbólSZABÓ PÉTER ÁDÁM jelenti Volgográdból
2009.02.15. 23:11
Címkék

Hivatalosan már vége lett volna az első meccsnek, amikor a Ferencváros megérkezett Volgográdba. Az eredetileg csütörtök éjszakai érkezés szombatra tolódott a dél-oroszországi erős köd miatt. El lehet képzelni, a lányok fáradtan, a végsőkig elcsigázottan kászálódtak le a gépről, miután csütörtök délutántól fel­vált­va várakoztak a repülőtér tranzitjában és a Seremetyjevo Hotel szobáiban. Érkezés után a vendéglátók rögvest a pályára szállították volna a csapatot, ám végül a második időpontban, azaz vasárnap került sor az egyetlen, mindent eldöntő ütközetre.

A sátortetős, hideg csarnokban a hazai közönség visszafogottan buzdította kedvenceit. Rendhagyó módon mindössze 12 lány melegített zöldben, míg az ellenfél kerete 22 kézilabdázóból állt – viszont nem volt köztük a legnagyobb sztár, Anna Kocsetova. Orosz válogatottak így is jó néhányan akadtak, ennek ellenére koncentráltabb játékkal lett volna esély az EHF-kupa védője ellen.

Az első félidőben fej fej mellett haladtak a csapatok, sajnos a fordulás után a nagyobb rutin és a hazai pálya előnyeivel élve ellépett a Volgográd, és állandósította négy-öt gólos vezetését. A meccsen végig érződött, ha pihent és a legjobbját nyújtó Fradi lép pályára, még a továbbjutás is meglehetett volna. Erre azonban már sosem derül fény. A ferencvárosi edző, Elek Gábor szerint az egyetlen pozitívum, hogy senki sem sérült meg a következő hetek erőpróbái előtt.

Legfrissebb hírek

Napi futballabszurdum: 13–0-s győzelem után rúgták ki az edzőt Franciaországban

Francia labdarúgás
44 perce

Gólzápor a Szőnyi úton, a BVSC ötször, a Soroksár kétszer talált a kapuba

Labdarúgó NB II
49 perce

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
1 órája

Krsztovics duplázott, az Atalanta könnyedén múlta felül a Veneziát

Olasz labdarúgás
1 órája

Matthew Richardson nem indul a pályakerékpáros-vb-n

Kerékpár
2 órája

Elítéli a vasárnapi szurkolói agressziót a Milano és a Bolzano jégkorongcsapata

Jégkorong
2 órája

Cselgáncs: Kiss Levente harmadik a felnőtt Európa-kupán

Utánpótlássport
2 órája

Magyarázkodnia kellett a Jehirszkit legyőző osztrák dartsosnak a svájci verseny után

Egyéb egyéni
2 órája