A hitetlenek menjenek

2009.02.15. 23:11
Címkék

A Ferencváros elleni Ligakupa-csata volt a rákospalotaiak bajnoki főpróbája. A tét nélküli mérkőzés abból a szempontból feltétlenül beleillett a REAC felkészülési menetébe, hogy a sárga-kékek ügyeltek arra: önbizalomszerzés céljából a télen kizárólag alacsonyabb osztályú ellenfelekkel mérjék össze tudásukat. A 3–0-s vereség biztosan nem ad szárnyakat a folytatásra, sőt az összecsapásnak immár olyan felhangja is lehet, hogy a két csapat a nyáron úgyis helyet cserél egymással… A REAC amúgy rögtönzött közvélemény-kutatással fordult a téli felkészülés célegyenesébe. A Soproni Liga utolsó helyezettjének vezetői a tetemesnek tűnő, tíz pont hátrány dacára is derűlátóak, a bennmaradás kiharcolása nem pusztán cél, de szerintük teljesíthető feladat is. Ezért az öltözőben körkérdést intéztek a játékosokhoz, hogy ők ugyanúgy gondolkodnak-e a tavaszi „túlélőtúra” előtt. „Ott volt Hevesi Tamás vezetőedző és Forgács József elnök is – tartott névsorolvasást Kutasi Róbert klubigazgató. – Elmondtuk, aki nem hisz a bravúrban, most még felállhat, és nyugodtan távozhat. A fiúk elszántságát bizonyítja, hogy mindenki a helyén maradt.” Így aztán nem változott a rákospalotaiak létszáma, és úgy tűnik, jelentős átalakulás már nem is várható a keretben. A sárga-kékek kiváráson alapuló, sakkjátszmára emlékeztető átigazolási politikája eredményre vezetett – amit csak lehetett, a klub meglépett. Csobánki Ádám, Pintér Zoltán, valamint Varga Zoltán érkezett, a téli (örökösen visszatérő) „ki megy, ki marad?” dilemma egy kivételtől eltekintve megoldódott, már csak a ferencvárosi Bartha László neve mellett szerepel kérdőjel. „Itt van, velünk készül – árulta el a klubigazgató. – Tetszik a játékos stílusa. Jót tenne neki a környezetváltozás, hiszem, hogy sokat fejlődhetne nálunk. Sorsa azonban nem rajtunk, hanem a Ferencvároson múlik.” Noha az elmúlt hetekben külföldi játékosok mellett Kovacsics Károly, Majoros Árpád és Vámosi Csaba is megfordult a Budai II-stadionban, ilyen-olyan okból egyikőjükkel sem született megállapodás. „Tizennyolc fizetett labdarúgót alkalmazhatunk, ennyire futja. Felelőtlen ígéretekkel továbbra sem kívánunk futballistákat és családjaikat megalázó helyzetbe hozni. Úgy döntöttünk, nem változtatunk az eddigi gyakorlaton, és bizonytalan tudású légiósok helyett csak magyaroknak szavazunk bizalmat. Kovacsics Károlyt szerettük volna megszerezni, ám anyagi jellegű vitáját még nem zárta le a Gyirmóttal, mi pedig nem várhattunk rá tovább.”

Legfrissebb hírek

Vizes Eb: Szabó-Feltóthy Eszter döntős 200 méter háton, Kokas Fanni kiesett

Úszás
6 perce

Vizes Eb: Milák Kristóf országos csúccsal döntős 50 pillangón

Úszás
35 perce

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
40 perce

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
47 perce

Edzőt váltott Szánthó Regő csapata

Minden más foci
54 perce

Két tizenéves a dobogó tetején a férfi strandröplabdázóknál

Röplabda
1 órája

Szórhatná a milliárdokat, de más utat választott a francia futballforradalmár

Francia labdarúgás
2 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája