„Te vagy az angyalunk, Marian”

Már nem is volt meglepő, hogy a pénteki, 13-i temetésre induló magyarokat Ferihegyen a 13-as beszállókapuhoz szólították. Babona… Na ja, a 13-as… Meg még péntek is… Persze, tudjuk, ez tényleg csak babona, s nem is szabadna vele foglalkozni. Nem így a gyásszal, amely a tovább élők lelki és testi egészségét is megviseli. A friss tragédia nagyon is valóság, amely mégis összefügg a véletlennel. A legutóbbi, Bukarestbe is eljutó hírek szerint az egyik arcátlan tettes – a gyanúsított – azt üzente arendőröknek: nem ölt, csak rosszkor volt rossz helyen. Hát akkor mit mondjunk Marian Cozmáról, a 26 éves ártatlan áldozatról, az MKB Veszprém volt beállósáról, akit most a családja és a barátai mellett két ország gyászol?

Volt idő pénteken (13án) erről tehetetlen dühvel, ugyanakkor csendesen morfondírozni, mert a Cozma halála miatt gyászba boruló, s a temetésre készülő Bukarestben a pénteki csúcsforgalom mit sem csökkent. Délelőtt – de délben meg délután is – a kocsisorok lépésben haladtak a főutakon, így a Dinamo Bucuresti stadionjának környékén, valamint Cozma szülőhelyére, a II. kerületbe vezető utcákon is.

A magyar szövetség képviselőit, Kiss István elnököt és Varga Istvánt, a hajdani világválogatottat – valamint bennünket is – Bukarestben kalauzoló Birtalan István viszont jó előre felkészített rá, hogy mindenütt tömeggel, tolongással kell majd számolnunk, mert óriási megmozdulás lesz Marian Cozma temetése. (Birtalanról, minden idők egyik legjobb játékosáról tudni kell, hogy ma a román szövetség elnökségi tagja, és a Steaua Bucuresti szakmai igazgatója, akinek a fiai szintén válogatott kézilabdázók. Nem csoda, hogy különös empátiával érez Petre Cozma, a megölt játékos édesapja és családja iránt.)

Bukarest és egész Románia napok óta gyászol, s mélyen együtt érez a családdal, a barátokkal, a sporttársakkal, akárcsak Veszprém és Magyarország. A Cozma család háza (a nem túl elegáns Nicolae Parau utca 18.-ban), valamint a fél utca vasárnap óta zarándokhely, virágözön borítja. A falakon a játékos képei, a sarkukon pedig átlósan ott a rettenetre emlékeztető fekete szalag.

„Különösen akkor kezdtek nőni ezek a mindent elborító koszorúhegyek, amikor a mindenki által csak keresztnevén emlegetett Marian holtteste megérkezett Bukarestbe – emlékezett Birtalan István. – Elképesztően népszerű játékos volt már fiatalabb korábban, a Dinamóban is, hiszen nem csupán tehetségesnek, hanem nagyon kedves, csupa szív srácnak ismertük. A hazaszállítása után, péntek délelőttig a szülői házban, a valamikori gyerekszobájában ravatalozták fel, ortodox szokás szerint nyitott koporsóban. Itt köszönhettek el tőle a legközelebbi rokonai.”

Petre Cozma, az édesapa már Veszprémben is elképesztő lelkierőről tett bizonyságot, s erre pénteken megint szüksége volt, de látszott, az összeroppanás határán van.

Ugyanezt elmondhatjuk Marian édesanyjáról, a Dinamostadion trófeatermében fia nyitott koporsója mellett sikítva zokogó Marianáról, és a sportoló két lánytestvéréről is, akik közül Alexandra ott volt Veszprémben az édesapjával.

Ionela itthon várta őket édesanyjával. Birtalan Istvántól megtudtuk, hogy Ionela lelki és testi ereje hétfő hajnalban elfogyott, s elájult, amikor öccse holttestét behozták a szülői házba.

A megölt játékost már Nagylaktól, a magyar–román határtól Bukarestig vezető út mentén is ezrek várták a nagyobb városokban (Arad, Déva, Nagyszeben, Valcea, Pitesti), ahol megállt az őt szállító autókonvoj, a főváros határában pedig több száz személyautó és ötezres tömeg fogadta.

Hasonló megmozdulás volt pénteken a Dinamo-stadionnál, ahol a klubházban ravatalt állítottak fel, hogy a szurkolók, a sporttársak és az állami vezetők elbúcsúzhassanak Cozmától. A tévétársaságok műholdas közvetőkocsijainak gyűrűjébe font létesítményt alig lehetett megközelíteni. A nem túl szigorú rendezők által terelgetett és kordában tartott tömeg méltóságteljesen állta körül a székházat, s várt a környező utcákban is, hogy bejusson a nyitott koporsóhoz. Mindenki kezében virág, vagy gyertya volt. A tömeg olykor kórusban szurkolói strófákat kiáltott, de a leghosszabban és leghangosabban ezt skandálta. „Te vagy az angyalunk, Marian!” A hatalmas transzparenseken ilyen feliratokat olvashattunk:

„Nagyon szeretünk, örökre velünk maradsz!”

„Örökké szeretünk!”

„Mindig a mienk leszel...”

„Vörös kutya, mindörökké.”

(Ez a Dinamo-szurkolók jelmondata, mert a vörös kutya csapatuk jelképállata.)

A stadionnál másfél órán át volt felravatalozva Marian Cozma.

„Hatalmas tehetség volt, s óriási karrier állt előtte mind a válogatottban, mind a klubjában. Felfoghatatlan a halá- >>>