Nyugati söprés

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.02.09. 23:19
Címkék

A még tavaly ősszel végrehajtott menetrendi beosztás eredményeképp az NBA legutóbbi játéknapján a két főcsoport első és második helyezettjei is egymás ellen játszottak konferenciaközi rangadót. Nem véletlen, hogy vasárnap, vagyis a tévénézőket leginkább vonzó időpontban hozták össze a Clevelandet a Lakersszel és a Bostont a San Antonióval (továbbá a Detroitot a Phoenixszel, de a két gárda vártnál gyengébb szereplése miatt az a meccs kissé a háttérbe szorult), de azt nemigen gondolhatták, hogy így fognak állni a csapatok.

Azt meg végképp nem, hogy a Cavaliers az addigi 23 hazai meccsén nem talál legyőzőre, és idegenben hasonlóan magabiztos teljesítményével vezeti a Keleti főcsoportot. Úgy tűnt, a Lakers megtörheti az NBA-rekordnak számító hazai menetelést, aztán amikor kiderült, hogy Kobe Bryant lázas és influenzás, sokan lemondtak a vendéggyőzelemről. Rosszul tették, a hátvéd gyengélkedését ugyanis ellensúlyozni tudta a Lakers csütörtöki, bostoni diadalában is kulcsszerepet vállaló Lamar Odom, aki 28 pontos idénycsúccsal vezette tízpontos, 101–91-es győzelemre csapatát.

A meccs a harmadik negyedben dőlt el, ezt 13 ponttal nyerte meg a vendégcsapat, Odom ebben a 12 percben 15 pontot szerzett. Nem véletlenül jegyezte meg Phil Jackson vezetőedző a meccs után, hogy ez volt Odom egyik legnagyobb meccse a Lakers mezében.

Bostonban is vendégsiker született, a szoros végjátékban a Spurs egyik háttérembere, Roger Mason adta meg a fontos lökést a San Antoniónak: húsz másodperccel a vége előtt triplájával 95–93-as vezetést szerzett a texasi gárda, amely ettől kezdve nem adta ki kezéből a vezetést, és 105–99-re nyert. A Detroit sem tudta megmenteni a keleti nagycsapatok becsületét, a konferencia ötödik helyén álló Pistons a nyugati nyolcadik Phoenixtől hazai pályán kapott ki 107–97-re.

Legfrissebb hírek

Utolsóként a Strasbourg jutott a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
7 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
12 perce

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
17 perce

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
1 órája

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
1 órája

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik