Régi-új kapitánnyal indul harcba a Spurs

2009.02.08. 01:04
Címkék
Bár még nem ültek el teljesen a Robbie Keane klubváltása körüli hullámok, a támadónak máris bizonyítania kell a Tottenham Hotspur szurkolói előtt, mivel Harry Redknapp döntése értelmében vasárnap csapatkapitányként vezeti együttesét az Arsenal ellen.

Az egyik angol vasúti társaság azzal a szlogennel hirdeti szolgáltatását, hogy „Gyorsabban megteheti a Liverpool–London útvonalat, mint Robbie Keane”.

Az efféle élcelődések is érzékeltetik, mekkora meglepetést keltett, hogy a „vörösöket” erősítő ír februárban visszatért a Spurshöz. A londoni klub anyagilag mindenképpen jól járt – a nyáron 20 millió fontért Liverpoolba távozó támadót fél évvel később 12-13 millióért sikerült visszavásárolnia –, vasárnaptól felmérhetjük, hogy szakmailag is indokolt volt-e a csatár visszahozatala. Harry Redknapp vezetőedző mindenesetre bízik a 28 éves ír játékosban, az Arsenal elleni rangadóra még a csapatkapitányi karszalagot is neki adta.

„Amikor megérkezett, úgy éreztem, egy friss ember új lökést adhat a csapatnak – indokolta döntését a menedzser. – A mienk visszafogott együttes, így épp egy ilyen vezéregyéniség érkezésére volt szükségünk. Robbie olyan típusú ember, hogy ami a szívén, az a száján. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy ő legyen a Tottenham csapatkapitánya.”

A döntés igen ellentmondásos reakciókat váltott ki a Spurs-szurkolókból, hiszen a csatár a nyáron azzal távozott a Poolhoz, hogy a gyerekkorában csodált klubban szeretné befejezni pályafutását. Ennek fényében – Keane bűnbánó szavainak ellenére – érthető, hogy a drukkerek egy része nem feltétlenül a klubhűség szimbólumaként tekint rá.

Azonban nem biztos, hogy helyes lenne Keane-t bűnbaknak állítani, mivel a kép ennél sokkal árnyaltabb. Egyes angol lapok szerint a Liverpool háza táján olyan hatalmi harcok zajlanak, mint némely középkori király udvarában. Azt persze nagy valószínűséggel sosem tudjuk meg, mi volt a különös ügylet hátterében. Rafa Benítez múlt vasárnap este tv-kamerák kereszttüzében például azt mondta, szerinte Keane marad a csapatában, korábban pedig az általa mellőzött ír jó hozzáállását emelte ki. Ezek szerint több mint fél nap alatt vagy a játékos „mondta be az unalmast”, vagy a hozzáállásában következett be számottevő romlás.

A másik lehetőség szerint igazuk van azoknak, akik azt hangoztatják, a támadó az egyébként csatárhiánnyal küszködő Poolon belül zajló hatalmi harc áldozata lett. Ezen kívül kevés racionális indokot lehetne felhozni az eladása mellett. A „vörösöknél” formán kívül játszó, hét gólig jutó futballista szerződtetésében Rick Parry ügyvezető játszott főszerepet, aki rossz viszonyban van Rafa Benítezzel. A spanyol nehezményezte, hogy tavaly nyáron nem sikerült megszerezniük Gareth Barryt az Aston Villától, és ahelyett, hogy mélyebben a zsebükbe nyúltak volna, inkább Keane-re költöttek. Benítez többek között ezért is jelezte az egyelőre megfeneklett szerződéshosszabbítási tárgyalások során, hogy nagyobb önállóságot szeretne az átigazolások terén. A hírek szerint még a klub amerikai tulajdonosai is megosztottak. A helyi Liverpool Echo állítja, Tom Hicks Benítezt, míg George Gillet Parryt támogatja.

A végeredményen persze ez nem változtat, Keane immár a Spurs labdarúgója, és a kiesés elől menekülő londoniak új vezérének az Arsenal elleni bajnoki kiváló alkalom az újrakezdésre. A labdarúgó három különböző klub színeiben (Coventry, Liverpool, Tottenham) hat mérkőzésen is bevette az „ágyúsok” kapuját, és amikor betalált, aktuális csapata sosem veszített. A Tottenham játékosainak vasárnap legalább olyan küzdőszellemet kell mutatniuk, mint az ősszel, amikor fergeteges mérkőzésen az utolsó pillanatokban szerzett két góljuknak köszönhetően mentettek pontot az Emiratesben (4–4).

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
37 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája