Iskolajáték Ljubljanában

Vágólapra másolva!
2009.02.08. 01:04
Címkék
A Győr újabb idegenbeli győzelemmel folytatta diadalmenetét a BL-ben. Ismét Pálinger Katalin kapusbravúrjai alapozták meg az ETO fergeteges támadójátékát.

Pálinger Katalint nagy tapssal köszöntötte a ljubljanai közönség, amely jó emlékezetében tartotta meg az egy évadot a Krimben töltő válogatott kapust. A meccs közben aztán a kapus bravúros védéseit csak udvariasan megtapsolta, de kezdeti lelkesedése hamar alábbhagyott. Nem véletlenül: Pálinger volt a meccs legjobbja, akinek védései szinte eldöntötték a találkozót. Látványos győri találatokkal kezdődött a BL-középdöntő első fordulója, amelyben a valódi tudásából keveset mutató Ljubljana a hatodik percben lőtte első gólját (1–4). Az egyik győri lerohanás végén Vérten Orsolya véletlenül fejbe lőtte Triffa Ágnest, a hazaiak kapusát, akit le kellett cserélni, mert megsérült a szeme. A Ljubljana másik magyarja, a szintén válogatott kerettag Mörtel Renáta még nem épült fel egészen lázas betegségéből, ezért szombaton csak kevesebb feladatot kapott Bon asszonytól. Száguldott a Győr (3–8), Pálinger káprázatosan védett, s a félidő közepéig eredményesek voltak a vendégek lerohanásai. A Krim akkor tudott felzárkózni (11–11), amikor az ETO leblokkolt, rendre kihagyta ziccereit, s naggyá tette Sergeja Stefanisin kapust. A horvát Dijana Golubic találataival tapadt a Ljubljana a Győrre, és csupán Pálinger védéseinek volt köszönhető, hogy csak a 28. percben vezetett először (14–13). A hazaiak saját fegyverével szorították sarokba a Győrt, mert labdaszerzés után szélsőik szélvészgyorsan indultak. Vérten első gólja, majd Görbicz találata után ismét nőtt az Audi ETO előnye, aztán Mraviková is betalált (16–21). Edzőjük tanácsaitól azonban semmit sem változott játékuk, ezért tovább nőtt a mérkőzést immár fölényesen uraló, jelentős erőnléti fölényben játszó Győr előnye (21–29). Szemfüles gólokat lőtt Tomori Zsuzsanna és a szerb Andreja Lekics.

A végjátékban még igyekezett összeszedni magát a Krim, Pálingernek azonban továbbra is csak véletlenül lehetett gólt lőni, ráadásul többnyire fegyelmezetten védekezett az ETO, s állandósult nyolc-kilenc gólos előnye. Az orosz Ljudmila Bodnyevát, a világ egyik legjobb beállósát szinte kivették a játékból a vendégek, akik inkább „meglövették” a Krim átlövőit. Lekics élt is a lehetőséggel, de 23–32 után már neki sem volt sok kedve küszködni. A végén a Győr védelme fellazult, de ekkor már biztos volt a vendégsiker. Konkoly Csaba együttese február 15én a Podgoricát fogadja, amely vasárnap a montenegrói fővárosban látja vendégül a 2. csoport első fordulójában a román Oltchim Valceát.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
9 perce

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
10 perce

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
15 perce

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
22 perce

Egyenlített a Venezia Juhász Dorkáék ellen az olasz bajnoki döntőben

Kosárlabda
24 perce

Férfi röplabda Extraliga: története során először bajnok a MÁV Előre

Röplabda
49 perce

Szikora Melinda 18 védéssel járult hozzá a Chambray Touraine győzelméhez

Kézilabda
59 perce

Sinner győzelemmel tért vissza eltiltásából a római tenisztornán

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik