„Erősebbek vagyunk!”

2009.02.08. 01:04
Címkék

Rendkívül fontos meccsre készül a Domino-Honvéd. Ezt leszűrhetjük abból is, hogy a vasárnapi összecsapás előtt a szombat estét már szállodában töltötte az együttes. A Kazany elleni LEN-kupa-találkozón a négy közé jutás a cél. Ehhez „mindössze” két góllal kell legyőzni a keddi első meccset 9–8-ra megnyerő orosz együttest.

„Sok mindenben más volt a keddi meccs, mint egy szimpla bajnoki – mondta Bátori Bence arra (is) reagálva, hogy Vad Lajos edző szerint a fiataloknak minél több, a keddihez hasonló hőfokú meccsre van szükségük a fejlődéshez. – Elég csak arra gondolni, hogy sokkal több néző látogatott ki, mint itthon szokott, így a csapat is felfokozottabb hangulatban volt, érezni lehetett a megkülönböztetett légkört. Mi Jansik Dáviddal még kevés nemzetközi meccset játszottunk, de gyűjtögetjük a tapasztalatokat.”

A mindössze tizenhét esztendős Bátori – akinek Kemény Dénes kapitány is küldött már edzésmeghívót – azt is elmondta, hogy nem streszszel, nem görcsöl, inkább feldobja a tudat, hogy a LENkupában a legjobb négy közé kerülhetnek. A korábban a KSI-ben és az Újpestben is pólózó szélső hozzátette, eddigi pályafutása során jól kezelte a fontos mérkőzéseket. Két ifi Európa-bajnoki fináléját említette – tavaly nyáron például a ifjúsági válogatott Belgrádban verte meg 12–6-ra a szerbeket, Bátori a fináléban három gólt szerzett.

„Érzem, hogy sokat várnak tőlem, de a továbbjutáshoz mindenkinek a maximumot kell nyújtania – hangsúlyozta Bátori. – Kazanyból csak szerda éjjel érkeztünk haza, csütörtök délelőtt gyógyfürdőben voltunk, ami sokat segített a regenerálódásban. Most már teljesen kipihentük a meccs és az utazás fáradalmait. Kazanyban is vezettünk négy háromra, úgy gondolom, egyszerűen jobb csapat a Domino. Pörgősebbek vagyunk, és állóképesség terén is erősebbek az oroszoknál.”

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
34 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája