Enged a Galaxy

2009.02.08. 01:04
Címkék

David Beckham szombat este a Reggina ellen bizonyíthatja országnak-világnak, hogy megtalálta helyét a Milanban. Carlo Ancelotti már meggyőződött erről; a piros-feketék vezetőedzője „nélkülözhetetlennek” nevezte az angol középpályást, sőt a milánói La Gazzetta dello Sport pénteken már arról is beszámolt, hogy Becks dűlőre jutott az olasz vezetőkkel, és 4.5 millió eurót keres majd az idény végéig – ha maradhat.

Új fejlemény az ügyben, hogy a Los Angeles Galaxy enyhíteni látszik eddigi merev álláspontján, és mintha már nem ragaszkodna március 8-ig kölcsönadott játékosa visszatéréséhez. A vezetőedzői és általános me­nedzseri posztot egyaránt betöltő Bruce Arena a Galaxy honlapján viccelődött egy sort azon, mi minden jelenik meg a sajtóban a Beckham-saga kapcsán, majd komolyabb hangnemben szólt az ügy várható kimeneteléről is.

„Nem fogom engedni, hogy a huzavona rossz hatással legyen a csapatomra. És nem is lesz. Történjék bármi, a végeredmény a lehető leghasznosabb lesz a Galaxy számára” – jelentette ki Arena, hozzátéve: Beckham sorsát illetően ugyanazok a szempontok vezérlik majd a Galaxyt, amelyek más üzletei során is. Szavaiból kitűnik: most már tényleg minden csak az anyagiakon múlik. Nincs hír arról, hogy a két klub hozzálátott volna az érdemi tárgyalásokhoz; mint már jeleztük, angol bulvárlapok szerint a Galaxy 14 millió fonttal már boldog lenne.

Eközben pénteken az olasz Corriere dello Sport Beckhamet idézte, aki megerősítette maradási szándékát.

„A Milan sokkal fontosabb számomra, mint a pénz. A játékra akarok összpontosítani, annál is inkább, mert Milánóban újra felfedeztem magamban a futballistát” – mondta az olasz klubban nyújtott jó teljesítménye révén az angol válogatottbeli jelenlétét állandósítani igyekvő játékos.

Legfrissebb hírek

Népsport: Egy klasszissal jobbak voltunk

Népsport
9 perce

A futball csak az egyik része a Farkas család csodálatos történetének

Légiósok
38 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém a férfi kézi BL-ben, Roma–Real Madrid

Minden más foci
7 órája

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
7 órája

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
7 órája

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
8 órája

Kettős vereséggel esett ki a vb-pótselejtezőből a női válogatott

Magyar válogatott
8 órája