A pokolból a mennybe

2009.02.08. 01:04
Címkék

A legrosszabb passzban lévő, az összecsapásnak nyolcmeccses bajnoki nyeretlenségi sorozattal (két döntetlen, hat vereség) nekivágó angol csapat, a Portsmouth volt a Premiership-elsőségre törő Liverpool ellenfele szombaton, mégis kis híján megégett Rafa Benítez „vörös hadserege”. A spanyol menedzser eleve furcsa kezdő tizenegyet küldött pályára, mert például Fernando Torres és Dirk Kuyt is csak a kispadon kapott helyet – más kérdés, hogy az ezúttal középpályást játszó Fábio Aurélio mellett utóbbi két futballista közreműködésével vitte végül haza a három pontot a Pool. A kaotikus mérkőzésen kétszer vezetett a Pompey, Tony Adams menedzser bizonyára már a győztes csata utáni koccintásra is gondolt, aztán úgy alakult, hogy végül bánatában nyúlhatott a pohárért. Először Fábio Aurélio egyenlített (közvetett szabadrúgásból, mintegy 12 méterről), másodjára a hatalmas védelmi hibát kihasználó és éles szögből a kapuba bombázó Kuyt mattolta az ellenfelet, a győzelmet érő találatot pedig Fernando Torres fejese jelentette. A bezsebelt három pont pedig azt, hogy a Manchester United vasárnap esti mérkőzéséig a Liverpool vezeti a Premier League-et; halkan jegyezzük meg, hogy az MU a West Ham United otthonában lép pályára, ott, ahonnan legutóbbi két bajnoki látogatása alkalmával vereséggel távozott.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Kialakult bennem a kép arról, mi várhat ránk csütörtökön este

Európa-liga
10 perce

100 éves a Fiorentina 4. rész: az Oroszlánkirály lila birodalma

Képes Sport
17 perce

Grúziai szupertornán vesz részt a Ferencváros férfi vízilabdacsapata

Vízilabda
37 perce

Az ETO a favorit a román női kézibajnokság sztárjának megszerzésében – sajtóhír

Kézilabda
37 perce

Két holland és egy kínai aranyérem a pályakerékpáros vb nyitó napján

Kerékpár
56 perce

Rédecsi Máté hetedik lett gyorstüzelő pisztolyban a sportlövő-vk-n

Egyéb egyéni
1 órája

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: megragadná a lehetőséget a MEAFC

Röplabda
1 órája