James is megvillant

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.02.06. 00:19
Címkék

Elképesztő hét zajlik a New York-i Madison Square Gardenben: hétfőn Kobe Bryant 61 pontos rekordot dobott a Knicks ellen, kedden visszavonultatták a hokis Adam Graves mezét, majd szerdán – ismét kosármeccsen – Le-nBron James 52 pontot szerzett, és tripla duplát ért el. Természetesen a Cleveland sztárja a Lakers zsenijéhez hasonlóan történelmi tettet hajtott végre, hiszen másodszor dobott legalább ötven pontot az 1968-ban átadott épületben – erre rajta kívül csak Michael Jordan volt képes. James a pontjai mellé 11 gólpasszt és 10 lepattanót is begyűjtött, ezzel pályafutása során huszonegyedszer ért el tripla duplát. Az, hogy valaki egy meccsen három mutatóban is két számjegyű értékig jut, és legalább ötven pontot dob, legutóbb 1975-ben fordult elő, s az „elkövető” a nagy Kareem Abdul-Jabbar volt.

„Úgy látom, a mi kárunkra szórakoznak egymással – mondta Mike D’Antoni, a New York mestere. – Kobe dobott hatvanegy pontot, és Le-nBron is húsznál járt már az első negyedben. Aztán szerintem úgy gondolta, a hatvanegy pont nem olyan nagy szám, és inkább ráhajtott a tripla duplára.”

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
1 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
2 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
2 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
2 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik