Védjegye lesz a bátorság

Huszti Szabolcs rövid baráti láto gatást tett Oroszországban.

A szombaton még a Hannoverben játszó, a Zenithez vasárnap négy évre aláíró futballista hétfőn repült új állomáshelyére, hogy aztán kedden már a törökországi Belek ötcsillagos szállodájában hajtsa álomra fejét. Ami a szentpétervári vizitet illeti, a középpályás nemcsak a kötelező bemutatkozáson esett át, hanem a szintúgy elmaradhatatlan orvosi vizsgálaton is. Nos, az egylet weboldalán fellelhető beszámoló szerint a huszonöt éves játékos kitűnő eredménynyel zárta a tesztet – az egyik doktor szerint legalább olyan jó fizikai állapotnak örvend, mint az együttes egyik fanatikusa, Jurij Malencsenko kozmonauta, akiről elsősorban azt érdemes tudni, hogy a Zenit 2007-es elsőségét követően a bajnokcsapat egyik tagjának, Anatolij Timoscsuknak a mezét lobogtatta meg az űrben…

A földre visszatérve: Huszti Szabolcs már kedden továbbrepült, hiszen az orosz bajnokságot legutóbb az ötödik helyen záró gárdára kéthetes törökországi edzőtáborozás vár(t). Délután már át is esett a tűzkeresztségen: a Belekben tartott foglalkozáson először ölthette magára a szentpéterváriak szerelését.

Kár, hogy azóta is a második alkalomra vár…

„Már a tréning előtt éreztem, hogy nem vagyok jól, a végén meg is kértem az orvost, mérje meg a lázam – mondta Huszti Szabolcs. – Mivel a hőmérő higanyszála harmincnyolc egész hétig kúszott fel, azonnal ágyba parancsoltak, és már nyomták is belém az antibiotikumot. Bármily furán hangzik, de azt már a betegségem alatt leszűrhettem, hogy jó helyre kerültem: a többiek folyamatosan érdeklődnek az állapotom felől. Edzőnk, Dick Advocaat is nyugtatott, mondván, ne izguljak azért, ha egykét napot kihagyok, gyógyuljak meg teljesen, és csak utána jelentkezzem edzésre. A szakemberrel egyébként már hétfőn elbeszélgettem, előbb mosolyogva újságolta, hogy a Vlagyivosztok kiesett, így nem lesz részem a világ egyik leghosszabb túrájában.

Majd elmondta, örül a szerződtetésemnek, hiszen ő szorgalmazta, ám ez nem jelenti azt, hogy biztos helyem van a csapatban, ha játszani akarok, meg kell küzdenem a lehetőségért. Azt már a kedd délutáni gyakorláson leszűrtem, hogy nem lesz egyszerű dolgom, de mivel nem vagyok ijedős, nem rágódom azon, milyen kemény lehet a Zenit kispadja. Más szóval, érzek magamban annyi erőt, hogy beverekedjem magam a kezdő tizenegybe – na persze csak akkor, ha nem vagyok lázas…”

A tervek, jobban mondva a remények szerint pénteken edzésre jelentkező játékos természetesen lemaradt a beszélgetésünkkel egy időben rendezett, Slaven elleni felkészülési meccsről, hogy szombaton, a Lech Poznannal vívandó mérkőzésen pályára léphet-e, azt alighanem a doktorok döntik el. Hétfőn viszont néhány napra búcsút int társainak, tudniillik a nemzeti együttes tagjaként Izraelben lesz jelenése.

„Azt hallottam, a jövő hét első felében alaposan megcsappan a keret létszáma, hiszen több labdarúgó csatlakozik hazája válogatottjához – fogalmazott a címeres mezt eddig harmincnyolcszor viselő fedezet. – Nehéz erőpróba, neves rivális vár ránk Tel-Avivban, ettől függetlenül csakis a győzelem lehet a célunk. Hogy félek-e? Nem! Sem az ellenféltől, sem attól, hogy bajunk esne. Egyszer az utánpótlás-válogatottal is akkor jártunk Izraelben, amikor zajlott a háború, de egyrészt tőlünk igen meszsze harcoltak, másrészt nagyon vigyáztak ránk. Ha bármilyen veszély fenyegetne bennünket, a magyar szövetség biztosan lemondta volna a mérkőzést. Úgyhogy minden okom megvan rá, hogy azt reméljem, csütörtökön épségben térhetek vissza Belekbe.”

Láz ide, láz oda, a Zenit első magyar légiósának kedélyállapotával nincs gond. Ezt jelzi, hogy az utolsó kérdésre, akad-e ismerős új csapatában, így felelt: „Hogyne, a legtöbbjüket már közelről láttam! Ők futballoztak, én pedig a tévé előtt ültem…”