Vancouver 20 milliót ér

2009.02.04. 11:09
Címkék
Mit lehet tenni: a doppingellenőrök „rákaptak” munkájuk ízére, így aztán az olimpiai se lejtezőre készülő jégkorong-válogatottnál tett hétfő esti látogatás után kedd délelőtt is kiugrottak a káposztásmegyeri Jégcentrumba.

„Elnézést, de a játékosok késnek” – nyugtatgatta a sajtótájékoztatóra érkező újságírókat Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára, miközben percenként telefonált, tudakolva, hogy állnak a mintaadók. Mivel bizonytalan volt a végkifejlet, a vizeletminta-adásban nem érintett Pat Cortina viszont már megérkezett, a szövetségi kapitány tartotta a frontot, s korántsem érdektelen információkkal szolgált.

„Általában tizenhárom csatárral és hét védővel utazunk, de mivel az előttünk álló tornán gyaníthatóan többet kell védekeznünk, ezért most változtatok, tizenkét csatár mellé nyolc védőt jelöltem – magyarázta a magyarul mind több szót tudó kanadai-olasz szakember. – A bő keretből most Gröschl Tamás és Berta Ákos marad itthon, azt a lehetőséget viszont kihasználjuk, hogy három kapust nevezhetünk, így Szuper Levente, Budai Krisztián és Hetényi Zoltán is ott lesz Rigában.”

A kapitány nem tagadta, kevés a két nap, amely a csütörtökön kezdődő torna előtt a rendelkezésére áll, ráadásul a lett, ukrán, olasz, magyar négyesből nem is a mieink a favoritok, de azt megígérte, hogy a csapat a megszokott módon küzd majd, s mindent megtesz azért, hogy 1964 után újra ott legyen a magyar jégkorong-válogatott a téli olimpián.

Kovács Csaba, a szövetség alelnöke hozzátette, hogy ehhez – erejükhöz mérten – igyekeztek anyagi ösztönzést is nyújtani.

„Azt pontosan tudjuk, hogy a játékosok nem ezért, sokkal inkább saját magukért és az újabb csodáért harcolnak majd Lettországban, de erőnkhöz mérten anyagilag is szeretnénk motiválni a csapatot, amely a vancouveri részvétel kiharcolása esetén húszmillió forintot kap” – mondta az alelnök, s azt is elárulta, hogy hiába olimpiai kvalifikáció, erre az eseményre – mondván, hogy a központi költségvetésből részesült a szövetség – a Magyar Olimpiai Bizottságtól egyetlen fillért sem kaptak.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
2 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
2 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
3 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
3 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
3 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája