Bryant újabb hódítása

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2009.02.04. 11:09
Címkék

Nem véletlenül nevezik a Madison Square Gardent a világ leghíresebb sportcsarnokának, a New York-i arénában történtekre rendszerint kiemelt figyelmet fordít a sportvilág. Éppen ezért az NBA-idény eddigi legnagyobb szenzációi közé tartozik, hogy Kobe Bryant a legutóbbi játéknapon 61 pontot dobott a Knicks ellen. Egyrészt ez idénycsúcs a ligában, másfelől ennyit senki sem ért el NBA-mérkőzésen az MSG 1968-ban átadott negyedik épületében.

Még Michael Jordan sem, a Chicagóval hatszor bajnokságot nyerő hátvéd vendégként 55 ponttal tartotta a rekordot, míg hazai játékosként Bernard King 1984-ben felállított 60-asa volt az eddigi általános csúcs. Bryant maga ezelőtt (2003-ban) 46-ig jutott a Madison Square Gardenben, és további három alkalommal lépte át a negyvenes határt. Ezúttal már a meccs elején bombaformát mutatott, és a négy negyed során maga mellé állította a New York-i közönséget. A publikum az elején még minden megmozdulását fütty­szóval kísérte, aztán amikor látta, hogy nem ér el vele semmit, csendben maradt, a végén pedig már zúgott az általában Los Angelesben megszokott „MVP! MVP!” kórus.

„Már az boldoggá tesz, hogy a kedvenc játékomat játszhatom, ezek a pillanatok pedig a csúcsot jelentik számomra” – mondta Bryant, aki rendkívül elszánt volt, senkihez sem szólt, csendesen tette a dolgát. Eltökéltsége vélhetően annak is köszönhető, hogy szombaton sérülést okozott csapattársának, Andrew Bynumnak. A center emiatt az alapszakaszban már nem léphet pályára, a Lakers szurkolóinak körében pedig kisebb pánik tört ki: temetni kezdték a bajnoki esélyeket. Bryant most megmutatta, hogy ha a társ távollétében a többiek összeszedik magukat, képes lehet a gárda a csúcs meghódítására.

A bajnoki címre egyelőre nem, de a rájátszásbeli szereplésre jó eséllyel hajtó New York roppant nehéz hetet teljesít: magyar idő szerint csütörtök hajnalban a Clevelandet, szombaton a Bostont látja vendégül – 1995 óta először fordul elő, hogy február elsejét követően egy csapat zsinórban három meccset játszik három különböző, 75 százalékosnál jobb mutatóval álló csapat ellen.

Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
17 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
33 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
34 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
37 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
48 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik