Amerikai álom – itthon

2009.02.04. 11:09
Címkék

Ha csak az edzőterem nevét nézzük, világbajnoki reményeket is kiálthatnánk, elvégre a leendő (nem jelenlegi!) bázisnak szánt New York-i Gleason’s Gymben a honlap tanúsága szerint többek között Mike Tyson, George Foreman és Larry Holmes is tréningezett. Ha meg az amatőr eredményeket vesszük figyelembe, talán az is meglepő, hogy az amerikai Optimum Sports Agency fantáziát látott benne, elvégre a fejvédősök között magasan jegyzett eredménye nem volt, csak a magyar válogatott bő keretéig tudott eljutni. Ettől még a kiskönnyűsúlyban szereplő Vető Gábor profi karrierjére egy ideig biztosan érdemes lesz figyelni.

A hazai stáb mellé idővel Mark Breland, az 1984-es Los Angeles-i olimpia bajnoka, a WBA (Bokszvilágszövetség) hajdani váltósúlyú királya is beszáll a szakmai munkába, a menedzsment pedig igyekszik rangos gálák felé terelni.

Az természetes, hogy már a rajtnál megígérték egy hazai fellépés lehetőségét (melyik promóció nem hozakodna ezzel elő?), ahogyan az is, hogy elsőre ismeretlen riválissal (az albán Vedat Azemivel február 21-én Baden-Badenben) találkozik, az már kevésbé, hogy egy vizionált győri meccs (az örmény Artur Hambardzsumjan ellen) után a Vitalij Klicsko–Juan Carlos Gómez WBC-nehézsúlyú vb-övért kiírt mérkőzés köré épülő gálán lépjen ringbe. Március 21-én Stuttgartban tartják a rendezvényt, Vetőnek az lehet a negyedik profi összecsapása, legalábbis a menedzsment tervei szerint.

Tom Loeffler, a Klicsko fivérek meccseit szervező K2 Promotion Los Angeles-i ügyvezetője szerint hosszabb távú együttműködés is elképzelhető, de ehhez Vetőnek nem csupán az edzéseken, hanem élesben is hoznia kell magát.

Legkésőbb Stuttgartban elválik, ki mit ért hosszabb távon. Négy tétmérkőzésből azért már több következtetést lehet levonni, mint „negyvennégy” edzésből.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
2 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
2 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
3 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
3 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
3 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
3 órája