Rossz mérleg, jó túra

2009.02.03. 00:11
Címkék

Befejeződött az FC Fehérvár egyhetes horvátországi edzőtáborozása, s a hétfő késő este hazatérő keret a keddi pihenőnapot követően Felcsúton és Székesfehérváron készül tovább a tavaszi folytatásra. A rendhagyó túra során Varga István együttese előbb Zágrábban a helyi Dinamo (0–1), illetve a horvát másodosztályban szereplő Lokomotiva Zagreb (0– 2) ellen mérkőzött, majd a keret Porecbe utazott, ahol két szerb együttes, az FK Banat Zrenjanin (3–0) és az FK Csukaricski (0–1) várt a piros-kékekre. A jobbára az esőtől felázott pályákon elszenvedett három vereség ellenére a szakvezetőség szerint megfelelő egy hét alatt.

Az utolsó két napban Sifter Tamás kimaradt ebből a munkából, mivel nagy fájdalmat érzett a korábban eltört lábujjában, ám csupán a keddi, székesfehérvári röntgenvizsgálat során derül ki, ezúttal milyen mértékű a sérülés. Annyi azonban már most bizonyos, hogy a 27 esztendős középpályásra másfél hónapos pihenő vár. A keret két labdarúgójára ellenben az edzőtábor elején nem számíthatott Varga István vezetőedző, mivel az ukrán Olekszandr Tkacsuknak csak nagy nehézségek árán sikerült megszereznie munkavállalói engedélyét és horvátországi vízumát, míg a Bőcstől szerződtetett 18 esztendős Máté Jánosnak előbb Felcsúton kellett teljesítenie a játékosoknak előírt szintfelmérőt.

Horváth Gábor végigdolgozta az egyhetes felkészülést, s vélhetően a tavasszal is a Fehérvárban futballozik. A napokban eldőlt, hogy a 23 esztendős belső védő nem kerül a Dinamo Zagrebhez, miután a horvát klub vezetőinek sikerült megegyezniük a Borussia Dortmund elöljáróival Robert Kovac vételáráról. Ha a felek eltérő véleményen lettek volna, az előzetes ígéretek szerint Horváth Gábor a négyszeres jugoszláv, illetve tízszeres horvát bajnoknál folytathatta volna.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: az FTC a Viktoria Plzent fogadja az El-ben

Minden más foci
3 órája

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond a spanyol álomcsapatban

Kézilabda
4 órája

Női kosárlabda Euroliga: Lelik tizenhárom, Takács-Kiss tizenkét pontot dobott

Kosárlabda
4 órája

Múlhatatlan ellenszenv – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
4 órája

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
4 órája

Villa-gála a Fener ellen, a Bodö a BVB-t is elkapta, drámai meccsen nyert a Betis – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
4 órája