Nem érdeklik a kritikák

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2009.02.03. 00:11
Címkék
Rögös januáron van túl az Újpest Szentes Lázár szerint, bár a szakember nem bánja, hogy a megszokottnál sokkal erősebb ellenfelekkel mérkőzött meg csapata. A vezetőedző hatékonyabb csapatmunkára számít.

Minden csak megközelítés kérdése: van, aki szerint aligha lesz 2009 az Újpest éve, hiszen a lilák a felkészülési mérkőzésen öt gólt kaptak az angol másodosztályú Southamptontól (2–5), s az osztrák B-ligát vezető Wiener Neustadttól (1–5). Az előkészületi találkozók közül meg kell említeni a Championshipet vezető Wolverhampton elleni vereséget (0–2), illetve az osztrák Mattersburg felett aratott győzelmet is (1–0).

Milyen lesz a tavaszi Újpest? Jobb lesz-e, mint az őszi?

„Ezen dolgozunk – magyarázta Szentes Lázár vezetőedző. – Szándékosan léptünk januárban egy rögös útra, amelyről az első perctől kezdve tudtuk, hogy nagyon kemény lesz. A megszokottnál lényegesen erősebb, a miénktől eltérő stílusú ellenfelekkel találkoztunk a felkészülés azon szakaszában, amikor mi még nem voltunk, nem lehettünk csúcsformában, de nem bántam meg, hogy így alakult. Az angliai túra tapasztalatai nagyon érdekesek: tudtuk, hogy a vendéglátó játékosok nagyon erősek, agresszívak, a pálya minden pontján letámadnak, nincs egy másodpercnyi idő sem lekezelni, dajkálni a labdát – de más egyvalamit tudni, illetve érezni. Ha valakinek órákig beszélnek arról, hogy milyen érzés, ha jól fenéken billentik, az nem ér annyit, mint ha az egyszer meg is történik az illetővel. Vagyis: egy dolog látni a tévében, meg esetleg analizálni, megbeszélni egymás között az angolok játékát, és egészen más azt a harcmodort a saját bőrünkön érezni.”

Szentes Lázár hozzátette: zavarja az eredmény, mert senki sem szeret kikapni, hát még három-négy góllal, de „az ezzel kapcsolatos reakciókkal, kritikákkal most is csak annyit foglalkoztam, mint korábban. Semennyit.”

A vezetőedző szerint a vereségből neki kell levonnia a következtetéseket, átgondolni, miben hibázott ő, és miben a csapata, és hogyan lehet elérni, hogy hasonló a jövőben ne történjen meg. Kikapni kellemetlen, de az edző azt mondja: szívesen visszamenne még tíz meccset játszani A n g liában, mert az egyértelműen a csapat fejlődését szolgálná… A nyáron is becsúszott néhány vereség a felkészülés idején, de aztán 15 bajnokiból csak egyszer, a Fáy utcában maradt pont nélkül az Újpest.

„Három fronton vagyunk versenyben– mondta SzentesLázár. – Több mint tíz éve nem volt bajnok az Újpest, így nem vitás, hogy a szurkolók ezzel foglalkoznak a legtöbbet, e cím presztízse a legértékesebb. Ugyanakkor számunkra nagyon fontos a Magyar Kupa is, amelyben az MTK az ellenfelünk a négy közé jutásért, és tudjuk, a nemzetközi porond elérésének ez könynyebb útja, mint a harmincmeccses bajnokság. Magam komolyan veszem a Ligakupát is, erkölcsileg ez kötelességünk, ráadásul igenis szempont, hogy az ott elért siker jól fizet.”

Hatékonyságot! Ez az edző válasza arra, milyen tavaszt remél együttesétől. Azt várja önmagától, hogy a rendelkezésre álló játékosokat a korábbinál hatékonyabb, eredményesebb játékra tanítsa meg.

Legfrissebb hírek

Haaland Mikulásnak öltözött, Szalah is boldog karácsonyt kívánt – fotók

Minden más foci
9 perce

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
14 perce

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
1 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
1 órája

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
2 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
2 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
3 órája
Ezek is érdekelhetik