A vallásháború áldozata

Már-már úgy látszott, elsimultak a Neil Lennon személye körüli ellentétek, nincs folytatása a néhány évvel ezelőtti támadásoknak, amikor 2008 őszén váratlanul újabb fordulatot vettek az események. Szeptember 1-jén, a hajnali órákban egy összevert, eszméletlen férfit szállítottak a glasgow-i Nyugati Kórházba.

Neil Lennont.

Előző este Celtic–Rangers bajnoki rangadót játszottak a városban, és a tavaly áprilisi visszavonulása óta a hazaiak segédedzőjeként dolgozó szakember a meccs után a Jinty McGinty’s nevű kocsmában kötött ki, hogy csapata 4–2-es vereségét követően egy-két korsó sörrel vigasztalódjék. A helyről nem sokkal éjfél után távozott, és bár barátai felajánlották, hogy hazakísérik, ő visszautasította a lehetőséget, mondván: a háromperces hazautat egyedül is megteszi. Ám alighogy elindult gyalog az Ashton Lane-en, hirtelen előbukkant két alak a sötétből, és előbb sértő megjegyzéseket tettek rá, majd rátámadtak, s ott ütötték-rúgták, ahol érték.

Megfordult a fejében, hogy végképp befejezi a futballt

Noha a Rangers-táborhoz tartozó középkorú tetteseket utóbb kézre kerítették, és egyenként két év börtönbüntetésre ítélték, Lennon néhány napig komolyan gondolkodott azon, hogy végképp búcsút intsen a labdarúgásnak. Nem mintha nem faragták volna kemény fából – a skót futball igazi nehézfiújának tartják –, de érezte, egyszer nála is betelik a pohár.

S akkor már majdnem színültig volt. Kevés olyan labdarúgó akad, akit pályafutása során annyi bántás ért vallási és társadalmi gyökerei miatt, mint a játékosként a Celtic színeiben hét évet lehúzó Lennont. Az északír fiú 1971-ben látta meg a napvilágot Lurgan egyik hagyományosan katolikus és nacionalista negyedében, és a protestáns többségű országban egy ilyen kezdet finoman szólva sem jelentett előnyt – különösen a sokszor farkastörvények szerint működő futball világában.

Súlyosbította Lennon helyzetét, hogy egy társadalmi megbékélést célzó kampány kereteiben az egyesült ír válogatott létrehozását sürgette. Legnagyobb bűne azonban az volt, hogy 2000-ben a protestáns fanatikusok szemében az ősellenségnek tekintett Celtichez igazolt. Bár 1994 óta számos alkalommal szerepelt az északír válogatottban, amit a következő, 2001. márciusi – Norvégia elleni – találkozón kapott a WindsorParkba kilátogató szurkolóktól, őt is megrémisztette.

Autópályáról próbálta leszorítani rosszakarója

„Néhány nappal azután, hogy aláírtam a szerződésemet a Celticnél, valaki felfestett egy »Neil Lennon nyugodjék békében!« feliratú graffitit a szomszéd ház falára, kiegészítve egy engem felkötve ábrázoló akasztófával –elevenítette fel a baljós előzményeket a játékos. – Nem vettem komolyan, gondoltam, biztos gyerekek voltak. Aztán amikor a meccs előtt beolvasták a nevemet a hangosbemondón, hatalmas füttyorkán tört ki, és ettől kezdve minden egyes labdaérintésemet éktelen szidalmak, bekiabálások, hurrogások kísérték. Ráadásul a stadionban alig volt néző, így szinte mindent lehetett hallani. Valószínűleg a szövetségi kapitány is érezte, ez így nem mehet tovább: a szünetben lecserélt. Később rendőrök kísértek vissza a szállodához.”

A szövetség és a hatóságok a lehető legkeményebben léptek fel, hogy megelőzzék a kínos jelenetek megismétlődését, és a következő találkozótól örökös eltiltással fenyegették azt a drukkert, aki a bekamerázott nézőtéren vallási vagy politikai sértéseket tesz a válogatott valamely játékosára. Az erélyes intézkedés elérte hatását, a stadionban ezt követően tényleg nem bántották Lennont, sőt a radikális kisebbséggel szembenálló többség külön rigmusokat ötölt ki biztatására.

A pályán kívül azonban továbbra sem érezhette magát biztonságban. Kocsiját tojással dobálták, kerekeit kiszúrták, egy alkalommal a piros lámpánál belekötöttek, és behúztak neki egyet, máskor halálhírét keltették az interneten, megint máskor az autópályán került akciófilmekbe illő helyzetbe: „Én vezettem, a lányom ült mellettem, egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy valaki jobbról mellénk hajt, és a lehúzott ablakon át kiabál mindenféle ocsmányságot. Aztán megpróbált leszorítani az útról, de nem sikerült neki. Ami a legmegdöbbentőbb volt számomra, hogy nem holmi tinédzser, hanem egy felnőtt, középkorú férfi művelte ezt. És ki tudja, hány hasonló kalandon estem volna át, ha nincs a kocsimon sötétített üveg!”

Egy telefonhívás miatt nem lett csapatkapitány

2002. augusztus 21-én viszont már a sötétített üveg sem segített.

Észak-Írország barátságos mérkőzésen fogadta Ciprust, és a hazaiaknál életében először Lennon viselte volna a csapatkapitányi karszalagot. Korábban még sohasem fordult elő, hogy a nemzeti csapatban hasonló megtiszteltetés érjen egy Celticben játszó katolikust. S végül aznap este sem írtak történelmet.

„A meccs előtti ebéd közben Sammy McIlroy szövetségi kapitány félrevont, és közölte, két rendőr vár odakint, és beszélni szeretne velem – beszélt Lennon pályafutása legszomorúbb pillanatairól. – A rendőrök tárgyilagosan elmondták, egy névtelen telefonáló figyelmeztette a BBC belfasti szerkesztőségét, hogy ha pályára lépek, bajom esik. Bár nem mondták, pontosan tudtam, hogy a »bajom esik« kifejezésen itt azt kell értenem: golyót eresztenek belém. Világossá tették továbbá, az információ tudatában nekem kell eldöntenem, vállalom-e a kockázatot. Első gondolatom az volt, nem rémülök meg, természetesen játszom. Aztán beszéltem Sammyvel és a szüleimmel, akik egyaránt igyekeztek lebeszélni, én pedig végül tízéves kislányomra gondolva beadtam a derekam. Apám értem jött, és hazavitt a szállodából.”

Később a rendőrség nyomozása során kiderült, a kezdetben tévesen a Lojalista Önkéntes Erő (LVF) gerillaszervezet számlájára írt telefonhívás blöff volt, nem fenyegette valós veszély a játékost. Lennon pályáját azonban végleg kettétörte az eset. Néhány napra rá, 31 évesen, 40 válogatottsággal a háta mögött bejelentette: sohasem kíván szerepelni az északír együttesben.