Tanulni mindenáron

Pisont István nem tud, de nem is akar a futballtól elszakadni. A kispesti szurkolók által a kilencvenes évek elején nemes egyszerűséggel csak legnagyobb királyként emlegetett középpályás húsz évvel ezelőtt már tagja volt a Bp. Honvéd bajnokcsapatának, de ha a helyzet úgy kívánja, a tavaszi idényben is pályára lép a Vecsés együttesében. Persze manapság, a 39. évéhez közeledve már nem a játék az elsődleges, hanem az edzői munka.

Ha valaki megkérdezi, mivel foglalkozik manapság Pisont István, mit felel?

Noha a titulusom vezetőedző, tulajdonképpen pályaedzőként segítem Détári Lajos munkáját Vecsésen, valamint tagja vagyok a holland Wilco van Buuren által irányított, utánpótlás-válogatottak mellett dolgozó szakmai testületnek – válaszolt Pisont István.

Sokak számára ismert, hogy ebben a szakmai teamben ifjabb Albert Flórián, ifjabb Bene Ferenc, Szapor Gábor és Kardos József is ott van, de azt homály fedi, voltaképpen mi Pisont István feladata.

A megbízatás január elsejétől érvényes, de már decemberben elkezdtük a munkát. Péntekenként rendszeresen összejött a stáb, a beszélgetések mellett feltérképeztük a régiókat, kíváncsiak voltunk arra, a megyékben miként zajlik a kiválasztás, milyen szűrőkön mennek keresztül a gyerekek. Nekem Békés, Csongrád és Bács-Kiskun megye jutott, felvettem a kapcsolatot az instruktorokkal, és amellett, hogy edzést is láttam, érdekelt, hol miben szenvednek hiányt. Hamar kiderült, kevés a jó minőségű pálya, de az ottani kollégák hiányolták a szövetségi edzők jelenlétét is egy-egy eseményen. Pedig, mint mondták, nem csak az akadémiákon vannak tehetségek...

Elárulja, miként lett tagja a stábnak?

Nem igazán tudom. Úgy tűnik, utánpótlásedzői vonalon fiatalítás indult el, de meglehet, számított a játékos-pályafutásom is. Találkoztam Jámbor Lászlóval és Wilco van Buurennel, angolul beszélgettünk majd egy órán át, majd jött a felkérés. Mondanom sem kell, megtisztelő volt, az pedig különösen jólesett, hogy a vecsési elöljárók mindenben támogattak. Miután kérték, ne hagyjam ott őket, javasoltam, Détári Lajost hozzák a csapat mellé. Vallom ugyanis, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni.

Azonnal igent mondott a felkérésre?

Lett volna lehetőségem gondolkodni, ám nem éreztem szükségét. Ott helyben igent mondtam.

Az U17-es és az U19-es válogatottnak már volt néhány összetartása, így nagyobb a rálátása a két korosztályra, mint korábban. Hogy látja, milyen szintet képviselnek a magyar tizenéves labdarúgók?

Igazából azt várom, hogy túl legyünk az első megméretésen. Nem dolgoztam még az utánpótlásban, a külföldi korosztályos csapatokat sem ismerem. Ha visszagondolok arra az utánpótlás-válogatottra, amelyben én is futballoztam, és összehasonlítom a jelenlegivel, szembetűnő a gyorsaságbeli különbség a mostaniak javára. Ezek a gyerekek nagyon ügyesek, szorgalmasak, látszik, hogy rend, fegyelem van az akadémiákon, amelyeken készülnek. Azért hiányosságaik is vannak: elsősorban a pályán való kommunikációban kell fejlődniük.

Tudják a fiatalok, hogy annak idején az edzőjük milyen szintű futballista volt?

Van respektem, figyelnek rám, amikor megszólítom őket, de nem hiszem, hogy sokat tudnak a pályafutásomról. Akkortájt születtek, amikor a Honvédban játszottam, gyerekek voltak a légióséveim alatt, esetleg hallomásból ismerhetnek.

Csak végrehajtó szerepe van, tehát a hollandiai szakemberek diktálnak, avagy lehetősége adódik saját elképzelései megvalósítására?

Az biztos, hogy az elkövetkező években a tanulás lesz a legfontosabb. Vecsésen Détári Lajostól, az utánpótlásválogatottaknál a hollandiai szakemberektől tudok tanulni, és nem hiszem, hogy ez számomra visszalépés lenne. Biztos, hogy szakmailag fejlődök majd, és az sem baj, ha az angol nyelv használatában előre tudok lépni.

Ahogy említette, Vecsésen immár Détári Lajos irányítja a szakmai munkát. Ezek szerint Pisont István visszalépett a ranglétrán...

Nem így gondolom. Dömét én hívtam Vecsésre, az elnökség pedig vevő volt az ötletemre. Tiszta szívvel adtam át a csapatot, még akkor is, ha az ősz nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Biztos vagyok abban, hogy jó tavaszt produkálunk, és ha így alakul, abban Lajosnak is oroszlánrésze lesz. Egyformán gondolkodunk a futballról, nem csinálok kabinetkérdést abból, hogy az utolsó szót más mondja ki.

A korábbi hatszoros világválogatott egyik nyilatkozatában azt mondta, a tavaszi eredmények alapján az első háromba várja a Vecsést. Van ennek realitása?

Ha belegondolok abba, hogy az ősszel csak a DVSC II, a Szolnok és a Ferencváros futballozott le bennünket a pályáról, egyáltalán nem elképzelhetetlen. Rengeteg pontot hullajtottunk el, a bajnokság végére feltétlenül vissza kell kapaszkodnunk a mezőny első felébe.

Mit gondol, mindig mindenben egyezik majd a véleménye Détári Lajoséval?

Ezt majd az idő dönti el. Azt tudom magamról, hogy képes vagyok alkalmazkodni az emberekhez. Dömét tisztelem, maximálisan segítem, és amit kér tőlem, azt a legjobb tudásom szerint megpróbálom végrehajtani.

Belegondolt már abba, hogy az a szakember a közvetlen munkatársa, aki egykor a példaképe volt?

Még a megyei bajnokságban futballoztam, amikor Détári Lajos már a válogatottban szerepelt. Álmaim netovábbja volt, hogy egy csapatban játszhassak vele – megadatott. Gyerekként rajongtam a Milanért, sohasem hittem, hogy a San Siróban egyszer pályára léphetek, aztán a Hapoel Tel-Avivval felejthetetlen párharcot vívtunk az olasz sztárgárda otthonában. Két kispesti futballista irányítja most a Vecsést, s én örülök, hogy a Jóisten így egyengeti az utamat. Nem tagadom, jól érzem magam a bőrömben, mert azzal foglalkozhatok, ami számomra a legkedvesebb.