Fájós kézzel is ő a vezér

Már biztos, hogy a világ legjobb hat gárdája közé került a magyar együttes, és ahhoz sem fér kétség, hogy megérdemli ezt az előkelő helyezést, amelyért megszenvedett az utóbbi másfél hétben. A jó eredmény persze lehet még jobb, ha Nagy Lászlóék csütörtökön a helyosztón megverik a csalódott Németországot, az elődöntőről lemaradó címvédőt.

A félelmetes németek következnek. Képes a csapat a kiszenvedett győzelmek után újabb bravúrra?

El sem tudom mondani, menynyire szeretnénk nyerni ellenük, s ötödikként végezni, mert becsülettel megdolgoztunk ezért a szép eredményért – válaszolta Nagy László. – Úgy gondolom, büszkék is lehetnénk rá. Igaz, a hatodik hely miatt sem kellene lehajtott fejjel hazatérnünk, de mégis sokat, pontosabban sokkal többet érne az ötödik hely.

Több válogatott szívesen cserélne a magyarral.

Szerintem sem sokan tippeltek a világbajnokság előtt arra, hogy az oroszok a tizenhatodik, a románok a tizenötödik és a pekingi bronzérmes spanyolok – ez a legnagyobb meglepetés – csak a tizenharmadik helyen végeznek.

Arra sem gondoltak a hozzáértők, hogy a világbajnok németek lemaradnak az elődöntőről.

Meg arra sem, hogy mi megelőzzük a már említettek mellett a szerbeket, akik nagy meglepetést szerettek volna szerezni, valamint az újra feltörekvő svédeket vagy a szintén erős norvégokat, akik a középdöntő utolsó mecscsén pokoli végjátékban, biztos vezetés után, egy góllal kikaptak a lengyelektől, s így lemaradtak az elődöntőről.

Akadtak botlásai a magyar együttesnek is, öszszességében mégis elégedettek lehetünk, mert viszszaverekedte magát a világ élvonalába.

A szlovákok ellen tényleg illett volna győznünk, és a velük szemben elvesztett pontot már akkor, az alapcsoportunkban rettentően sajnáltuk, sőt féltünk, hogy a későbbiekben nagyon fog hiányozni. Ugyanakkor Eszéken a románokkal szemben bebizonyítottuk, hogy van tartásunk, karakánok vagyunk, jelentős hátrányból is tudunk fordítani. A franciákkal is hatalmas csatát vívtunk, és végig úgy éreztem, kis plusszal el lehetne őket kapni.

A hullámzó formát, az egyenetlen teljesítményt aztán a középdöntő hajrájában győzelmekkel ellensúlyozta a csapat.

Pedig az igazán jó játékkal adósok maradtunk. Hajdu János még a vébé előtt arról beszélt, hogy az úgynevezett egygólos meccsek végre a mi javunkra dőlhetnének el. Most így történt.

Az utóbbi években többször is egy-egy gólon múlt a csapat továbbjutása vagy jobb helyezése.

Zágrábban a svédek és a dél-koreaiak ellen is mi nyertünk egy góllal, s ennek köszönhetően játszhatunk az ötödik helyért.

Ég és föld a kilencedik, a hetedik vagy az ötödik helyért pályára lépni.

De mennyire!

Valóságtól elrugaszkodott volt sokaknak az a vágya, hogy még előrébb végezzen a válogatott?

Kicsi volt rá az esély, de érzésem szerint nem lett volna lehetetlen, mert az akarattal, a fegyelemmel nem volt baj. Még a horvátokkal szemben sem adtuk fel, és az átlagos teljesítményünk kimondottan jó volt. Ismétlődő hibáink nem voltak, folyton okultunk a rontásainkból, és korrigáltunk.

Akkor mi hiányzott?

A rettenetesen sok, egymást sorozatban, szinte pihenő nélkül követő meccs kifacsart bennünket. Ezzel persze a vetélytársak is így voltak, náluk is látszott, hogy a fáradtság a taktikai fegyelem, a pontosság rovására megy Hogy csak egy példát említsek, a nyitottan védekező csapatok, például Dél-Korea ellen sokkal többször kellett volna helyzetbe hoznunk a beállóst.

A kapitány is elismerte, ön volt a vébén a csapat vezére, motorja. Elégedett önmagával?

Még nincs vége a sorozatnak, a legfontosabb meccsünk csütörtökön következik. Az biztos, hogy az utóbbi néhány napon sérült kézzel nem volt könynyű sem edzeni, sem felvenni a harcot a sportszerűség határát többször átlépő vetély társakkal. Az ellenfelek durvaságát, valamint a túlhajszoltságot megsínylette több társam is, elég ha Eklemovics Nikola vagy Herbert Gábor súlyos sérülésére utalok. Azt se feledjük, hogy Fazekas Nándor is fájós, különleges kötésbe szorított bokával védte végig a vébét. Magamról? A védekezésem eddig elég hatékony volt, sok lövést sáncoltam, támadásban pedig gólpasszokkal segítettem társaimat, meg persze igyekeztem távolról és betörésekből is betalálni. Sok segítséget kaptam valamennyi társamtól, különösen Ilyés Ferenctől és Császár Gábortól. Visszatérve a csapathoz, a szélsők igen hasznosan játszottak, Harsányi Gergely sorsdöntő gólt lőtt a svédeknek. A kapusok pedig kiváló átlagot teljesítettek, senkinek sem lehet rájuk egy rossz szava.

Megverik a németeket?

Lehet erre azt felelni, hogy nem? Utolsó erőnket összeszedve nekik rontunk. Ők is elfáradtak a végére, sérülések is akadályozzák a játékukat, hiszen Michael Krausnak ugyanúgy ki kellett válnia a csapatból, miként nálunk Eklemovics Nikolának.

Miben bízik leginkább?

Az eddigi nehéz győzelmeink további erőt adnak. Sok magyar szurkolót várunk Zágrábba.