24 ÓRA

2009.01.28. 01:59
Címkék

Nem fellebbez a RealNem fellebbez a Real

SPANYOLORSZÁG. A Real Madrid bejelentette, hogy mégsem fellebbez a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) annak érdekében, hogy az UEFA engedélyezze a télen igazolt Lassana Diarra és Klaas-Jan Huntelaar egyidejű szerepeltetését a BLben. A Marca sportnapilap információja szerint Juande Ramos vezetőedző Diarrát nevezi majd.

A szurkolók bosszúja

OLASZORSZÁG. Megzavarták a Lazio edzését a Cagliari elleni 4–1-es vereség miatt elégedetlen szurkolók. A római játékosokat „pénzsóvároknak” és „kisasszonyoknak” nevező kemény mag néhány tagja a pályára is bejutott, s megfenyegette a futballistákat, akik közül többen Delio Rossi vezetőedzőhöz hasonlóan menekülőre fogták.

Gravesen visszavonult

DÁNIA. A 32 esztendős Thomas Gravesen bejelentette visszavonulását. A 66-szoros válogatott középpályás többek között a Real Madrid, a Hamburg és az Everton mezét viselte.

Katar is pályázik

VILÁGBAJNOKSÁG. Katar hivatalosan jelezte: szívesen megrendezné a 2018-as vagy a 2022-es világbajnokságot. Az ázsiai ország mellett mostanáig Anglia, valamint két páros (Belgium és Hollandia, Spanyolország és Portugália) jelentkezett a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél, és mások is érdeklődnek. A jelentkezési határidő február 2., döntés 2010 decemberében.

Butcher az Invernessnél

SKÓCIA. Terry Butcher, az angol válogatott egykori csapatkapitánya lett az élvonal sereghajtója, az Inverness menedzsere. Az 50 éves sportember megtartja pályaedzői munkáját a skót válogatott mellett is.

Hondurasi presztízssiker

UNCAF-KUPA. Honduras 2–0-ra legyőzte Salvadort a közép-amerikai bajnokság presztízsrangadóján, és százszázalékos teljesítménnyel bejutott az elődöntőbe. Costa Rica is hibátlanul jutott tovább, és veresége ellenére Salvador is a négy között van.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
1 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
1 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
1 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
1 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
1 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
1 órája