Zürichi lehetőség

2009.01.26. 22:46
Címkék

Lisztes Krisztián után újabb labdarúgóját „exportálhatja” külföldre a REAC: Dancs Roland a múlt héten próbajátékon vett részt a svájci másodosztályú FC Wil 1900 csapatánál, és megfelelt a szakmai stáb elvárásainak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a 23 esztendős középpályás rögtön alá is írt a klubhoz, hiszen az ajánlattal egyelőre még adósak a Zürich melletti együttes vezetői.

„Írásban is szeretnénk látni, hogy a svájciak milyen feltételekkel szerződtetnék a játékost” – zárta rövidre a találgatásokat Kutasi Róbert, a rákospalotaiak klubvezetője. Pedig nem mindegy, távozike Dancs Roland. A sárga-kékek keretét csak tizennyolc profi alkothatja, és amíg nincs megegyezés, nem tudni, hárman vagy négyen érkezhetnek-e a megüresedett helyekre. A korábbi diósgyőri Pintér Zoltán, a gaboni Valdi Rock Mboussi, illetve Kovacsics Károly továbbra is a jelöltek között szerepel, ám az elefántcsontparti Yusuftól már elköszöntek.

„Kommunikációs problémák miatt nem tudná ellátni a feladatát a védelem tengelyében – világított rá a válás okára Kutasi Róbert. – Továbbra is

úgy vagyunk vele, hogy külföldi labdarúgót csak a legvégső esetben alkalmazunk. A légiósnak sokkal jobbnak kell lennie a hazaiaknál! A sakkjátszma folytatódik, kivárásra játszunk. Elismerem, ha a kiszemeltünk egy nemzetközi kupaindulásért harcoló együttes és a REAC között választhat, és végül úgy dönt, hogy hozzánk jön, akkor szívem szerint még a szerződéskötés előtt elküldöm a pszichiátriára…”

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
3 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
4 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
4 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
4 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
4 órája