Vizsgálatot kérnek

2009.01.26. 22:46
Címkék

A műkorcsolyázók helsinki Európa-bajnoksága ugyan szombaton véget ért (vasárnap már csak a legjobbak gáláztak a jégen), ám továbbra sem nyugszanak a kedélyek a kontinensviadalon tapasztalt pontozás kapcsán. A finn televízió vasárnap hosszabban foglalkozott az észtek beadványával, akik versenyzőjük, Jelena Glebova pontszámait sérelmezték – rögtön a pénteki rövid program után. Pénteken Sebestyén Júlia sem volt éppen a bírók kedvence, hiszen a magyar műkorcsolyázó szokatlanul alacsony (43.32) pontot kapott futására, s így már esélye sem volt arra, hogy szombaton a legjobbak közelébe kerüljön. Sebestyén végül a nyolcadik helyen végzett, s a verseny után arról beszélt, hogy egyedül, szövetségi támogatás nélkül, megfelelő sportdiplomácia hiányában nagyon nehéz évről évre helyt állnia.

„Amikor Juli erről nyilatkozott, még nem tudta, hogy a magyar szövetség nevében megkerestem a technikai bizottság vezetőjét és a verseny döntnökét. Mindketten jogosnak tartották az elhangzott kritikákat, és elfogadták javaslatunkat, miszerint írásban kérjük az Eb-n történtek kivizsgálását – tájékoztatott Sallak György, a hazai szövetség főtitkára. – A nemzetközi szövetség általános szabályai értelmében az óvás ugyanis nem ad lehetőséget az eset megoldására.”

A hazai szövetség jogtalannak tartja Sebestyén Júlia helyezését – a versenyző tudásához és az Eb-n nyújtott teljesítményéhez mérten egyaránt. A végeredményt megváltoztatni már nem lehet, de el kellene érni, hogy hasonló eset ne történhessen meg.

„A vizsgálatnak a jövőre nézve kedvező hatásai lehetnek. Az tény, hogy a technikai tudást minősítők mindössze hárman vannak a pontozók között, az is megoldás lehet, hogy ezen változtatnak, akár úgy is, hogy kisebb súllyal szólnak bele a döntésbe – mondta a főtitkár. – Sokféle megoldás lehetséges, egy biztos: a nemzetközi szövetségnek az is a célja kell, hogy legyen, hogy a közönség kedvében járjon. Márpedig aki ott volt Helsinkiben, tapasztalhatta, hogy Julit mennyire szeretik a nézők, hiszen szombaton a kűr után alig akarták őt leengedni a jégről.”

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK Budapest–Vasas FC az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

A legszelídebb drog – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
3 órája

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
4 órája

Tóth Alex nélkül nyert a Bournemouth, Spanyolországban fordított a Juventus az El-ben

Európa-liga
4 órája

Radnóti Dániel: Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy én kezdjek

Európa-liga
4 órája

Vívás: hét magyar a 64 között a férfi párbajtőrözők casablancai világkupaversenyén

Egyéb egyéni
4 órája