A távolból könnyű párhuzamot vonni aközött, hogy nem Martin Klempa, hanem ön állt a kapuba múltkor, és rögtön nyert a pofozógép Kezmarok…A távolból könnyű párhuzamot vonni aközött, hogy nem Martin Klempa, hanem ön állt a kapuba múltkor, és rögtön nyert a pofozógép Kezmarok…
Két-három meccs után csere van mindig, habár Klempának ötös-hatos sorozata is volt. Persze a harmadik kapott gól után automatikusan jön a csere mérkőzés közben is.
Az eredmények ismeretében ez sokszor megesik.
Legutóbb a Skalica ellen lecseréltek, a szezonban másodszor, de előtte kétszer is győztünk egymás után, ami a szezon eleje óta nem fordult elő. Amúgy nekem is jólesik, hogy többet nyertünk velem, mint vele a kapuban. Mindazonáltal többet néztem ki a csapatból. Nem azok alapján, amit mondtak nekem a klubról tavaly nyáron, hanem az edzőmeccsek és a felkészülés alapján, amit akkor végeztünk. Az első néhány fordulóban győztünk is, aztán tizenhétszer kikaptunk egyhuzamban.
Gonosz párhuzam, de az előző szezonban az Alba Volán játékosaként is volt része hasonlóban.
Igen, nem tesz ez jót két egymást követő évben. Most úgy állunk, hogy a következő tizennyolc meccsünkből nagyjából tízszer kéne nyernünk ahhoz, hogy elkerüljük az osztályozót. Erre az esély úgy öt százalék. Most inkább már úgy készül mindenki, hogy minden egyes mérkőzés felkészülés az osztályozóra. Sajnos a védelmünk nem túl erős, sokszor döntetlenre állunk két perccel a vége előtt, aztán kapunk négyet vagy ötöt. Viszont jó, hogy sok a lövés, nem unatkozom. Pedig amikor ősszel alig játszottam, erősen átgondoltam, hogy megérte-e az átigazolás. Adódtak itt más problémák is akkor, amelyek azóta rendeződtek, én is többet védek, úgyhogy már jó kedvem van.
Marad az ősszel is?
Egy plusz egy éves szerződésem van, de még nem tudom, hogy meg akarnak-e tartani egyáltalán, korai még erről beszélni.
Hogy néz ki a program mostantól?
Éppen vasárnap lett vége a negyvenhat fordulós alapszakasznak, amelyben az utolsó, tizenkettedik helyen végeztünk. Mindenki játszott még kétszer az U20-as válogatottal is, amely versenyen kívül indult, de az ellene szerzett pontok számítottak, csakhogy mi kikaptunk mindkétszer… Most kettéválasztják a mezőnyt, az első hat játszik egy teljes, odavissza kört, ahogy az utánpótlás-válogatottal kiegészített második hatos is, ez nekünk tizenkét mérkőzés. Aztán az alsóház első két helyezettje csatlakozik a felsőházhoz és elkezdődik a nyolccsapatos rájátszás. Tud még követni?
Eddig igen.
Alul a maradék négy – az U20-as válogatott nélkül – játszik még egy teljes kört. A kilencedik és tizedik helyezett csapatoknak véget ér a bajnokság, a tizenegyedik és a tizenkettedik pedig osztályoz a másodosztály első kettőjével.
És itthon még az EBEL, a Mol Liga és az ob I kuszaságán vannak kiakadva néhányan…
Az idén csavartak egyet a lebonyolításon, eddig nem volt osztályozó.
Viszont február 6-án és 8-án is van bajnokija a Kezmaroknak, pedig akkor lesz az olimpiai selejtező, amire ön is hivatalos.
Még nem érkezett meg a hivatalos kikérő, de Imre Lajos, a válogatott csapatfőnökének e-mailje pont most érkezett meg az utazásunk részleteivel.
Szerintem vasárnap este utazom haza, három és fél-négy óra az autóút. Talán otthon is alszom, amire szilveszter óta nem volt alkalmam, aztán másnap edzés Káposztásmegyeren.
Azt hogyan viselte, hogy novemberben az előselejtezőn szintén tagja volt a bő keretnek, de aztán az utolsó rostán kiesett?
Nem az utolsó edzésen dőlt el a dolog. Az edzők azt mondták, elégedettek velem, ám inkább azokat játszatják, akik a divízió 1-es világbajnokságon is ott voltak.
Az egyik tisztelő által készített emlékérmekből akkor önnek is megszavaztak egyet a társak, mondván, attól még, hogy nem volt ott Szapporóban, a csapat tagja.
Jól is esett, bár még nem kaptam meg.
Az A-csoportos vébére gondol már? Oda is három kapus nevezhető.
Persze, oda is utazhatok, mint most, de nem elégszem meg ennyivel, én védeni is szeretnék. Pat Cortina szövetségi kapitánnyal néha váltunk e-maileket, mert ő nem tud eljönni klubcsapatától, hogy megnézze az otthon játszókat vagy engem. Biztos megadja az esélyt a bizonyításra, én pedig küzdök, hiszen vissza akarok kerülni a kapu elé.