„Nyilvánvalóan felvetődhet a gyanú, hogy némi trükközésre sor került a szavazás során, bár én ezt nem hiszem. Egyszerűen elképesztő a szurkolók érdeklődése. Ne feledjék, Montrealban 3.7 millió, Québec tartományban 7.5 millió ember él, s ők fanatikus hokirajongók.”
Így reagált George N. Gillett Jr., a Montreal tulajdonosa a felzúdulásra, amely azt a bejelentést követte, hogy a házigazda Canadiensből Mike Komisarek, Andrej Markov, Alekszej Kovaljov és a kapus Carey Price személyében négy hokist szavaztak be a szurkolók az 57. NHL All Star-gála keleti kezdőcsapatába. A wisconsini születésű, a coloradói síparadicsomban, Vailben élő milliárdos (nem mellesleg a Liverpool FC futballklub társtulajdonosa) persze nem különösebben idegesítette magát. Elvégre az említett négy jégkorongozóra több mint 5.7 millió voks érkezett, s valamennyien felülmúlták az eddigi rekorder, az expittsburghi Jaromír Jágr csúcsot jelentő szavazatszámát (összesen 34 milliónál több voks futott be, köszönhetően az online- és sms-szavazási lehetőségnek). Hiába, Montreal hokilázban ég. Decemberben lesz száz esztendeje, hogy a 24szeres Stanley-kupa-győztes klub megalakult. Az All Starhétvégét a Les Habitantsnak becézett Canadiens centenáriumi ünnepségsorozata egyik jeles állomásának szánják.
Nem ez az első alkalom az All Star-történelemben, amikor a gála egyben főhajtás is. Már a legelső, 1908-as, vagyis az NHL megalapítását megelőző All Star-meccset is jótékonysági céllal rendezték meg a Montreal Arenában, 3500 néző előtt, a helyi Wanderers és az Eastern Canada Amateur Hockey Association válogatottja közreműködésével. A résztvevők a bevételt (valamivel több mint kétezer dollárt) a Wanderers játékosa, Hod Stuart családjának ajánlották fel, aki három hónappal együttese 1907-es Stanley-kupa-sikere után vízbe fulladt. Az All Star-találkozóból 1967-ben lett szezonfelező esemény, viszont az utóbbi években egyre több bírálat érte, mondván: a játékosok nem veszik komolyan, hokimeccs helyett kedélyes korcsolyázgatás zajlik, s az esemény nem más, mint „szponzoroknak smúzoló látványosság”. Utóbbi megállapítás a SportingNews riporterétől, Craig Custance-től származik, aki rögvest megoldást is kínált a problémára: vigye az NHL Las Vegasba a gálát, legyen végig négy-négy mezőnyjátékos a pályán, s jutalmazzák egymillió dolláros bónusszal az utolsó gól szerzőjét. Még inkább elengedte a fantáziáját a korábbi Stanley-kupa-nyertes Tampa Bay Lightning általános menedzsere, Jay Feaster. Ő azzal állt elő, hogy a Stanleykupa-döntőben annak a főcsoportnak a képviselőjénél legyen a pályaelőny, amelynek csapata megnyeri az All Star-mérkőzést.
Az ötletbonbonok fogadtatásáról nincs hír – nem mintha Gary Bettman ligaigazgató rá lenne szorulva az efféle segítségre. Az NHL irányítását 16 esztendeje magára vállaló, a sportvezetés tudományát 1981 és 1993 között a földkerekség egyik legsikeresebb sportvállalkozásánál, az NBA-nél elsajátító jogász mára felvirágoztatta a National Hockey League-et. Hivatali ideje alatt a klubok száma 24-ről harmincra nőtt. Olyan, a hokiüzletből korábban kimaradó városokba települt franchise, mint Columbus meg Nashville, s a jégkorong megvetette a lábát az Egyesült Államok déli részén, a Sun Belt-övezetben is. Az NHL bevételei az 1993-as 732 millió dollárról 2.6 milliárdra nőttek. E pénz 43 százaléka a Forbes magazin szerint jegyeladásokból származik. Az össznézőszám 22 millióra nőtt, a csarnokok átlagban 93 százalékos kihasználtsággal működnek. S íme a friss idea, az NHL Winter Classic. A nyitott pályán rendezendő újévi bajnoki, amely minden képzeletet felülmúló siker. Tavaly a buffalói Ralph Wilson Stadiumban 71 217 szurkoló volt kíváncsi a Sabres és a Pittsburgh Penguins párviadalára, az idei Chicago Blackhawks–Detroit Red Wings összecsapás 40 818 drukkert vonzott a Wrigley Fieldre. S ami ennél is fontosabb: 4.4 millió tv-néző kapcsolt a mérkőzés miatt az NBCre. Ez a 1975. február 23-i Philadelphia Flyers–New York Rangers találkozó óta a legjobb nézettségi mutató alapszakaszmeccsen.
Sokan mégis úgy vélik, a jégkorong igazi térhódítása akkor következik be, ha e sportágnak is meglesz a maga Tiger Woodsa. Vagyis az Egyesült Államok afroamerikai polgáraival is sikerül megszerettetni. Célirányosan tisztelgett tehát az NHL tavaly az All Star-gála kapcsán Atlantában Wille O’Rea előtt. A liga első színes bőrű játékosa 1958. január 18-án játszotta első bajnokiját a Boston Bruins kötelékében (a Canadiens ellen). Azóta több mint fél évszázad telt el, de az NHL hozzávetőleg hétszáz játékosának még mindig kevesebb mint két százaléka afroamerikai. Pedig a liga 1995 óta több mint hatmillió dollárt költött a Diversity Programra, amelynek egyik fő támogatója épp a 73 éves Willie O’Rea. Aki állítja, „több színes
bőrű srác hokizik, mint korábban bármikor”. Ráadásul a ligának olyan afroamerikai arcai vannak, mint a Calgary Flames sztárja, Jarome Iginla. A San Jose Sharks veterán támadója, Mike Grier mégis azt tippeli, „egy-másfél évtizednek még el kell telnie”, mire színre léphet a hoki Tiger Woodsa.
S tény: a montreali All Staron csupán a 31 éves Jarome Iginla képviseli az NHL afroamerikai „vonulatát”. Viszont feltartóztathatalanul tör előre az ifjú generáció. Az eredetileg kezdőembernek jelölt 12 hokis fele 23 esztendős vagy fiatalabb. A pittsburghi Sidney Crosby 21 éves, mégis sorozatban harmadszor kapta a legtöbb voksot (ez alkalommal 1 713 021-et). Igaz, miként tavaly, sérülés miatt most sem játszhat.
„Vicc ez a szavazósdi a kezdőcsapatról. Őszintén: nem mindegy a jégkorongban, amikor harminc-negyven másodpercenként cserélődnek a játékosok a pályán, hogy ki a kezdőember?!” – szúrt oda Craig Custance a SportingNewsban.
Hát, ha jobban meggondoljuk...
Tv: Sport2, vasárnap 0.00