Megspórolt rehabilitáció

2009.01.24. 00:55
Címkék

Magyarországon egyelőre gyerekcipőben jár a rehabilitáció, a sportolók sérülés utáni kezelése, ellátása. Míg nyugaton iparágnak számít, nálunk a klubok kevés időt és kevés pénzt szánnak a speciális területre, ráadásul alig ért valaki a műtét után lábadozó sportolók megfelelő ellátásához. Így azok a profi labdarúgók, akik sérülés után mielőbb visszatérnének, kénytelenek magánpraxist folytató szakembereknél keresni a gyógyulást. Venczel József a legjobb honi terapeuták egyike, nem véletlenül jár hozzá Ferenczi István, sőt ő foglalkozik Kenesei Krisztián, Tóth Péter és Kuttor Attila izomzatával is. Venczel József elmondta, csupán a műtét utáni kerékpározás kevés: a csatár izomzata teljesen fellazult a porcműtét után, s mivel hirtelen kapta a terhelést, begyulladt a vádlija. Speciális rögzítést tett a sérült testrészre, és úgy véli, a vasárnapi, második kezelés után már Ferenczi István együtt lehet társaival. Kenesei Krisztiánnak a lágyéka fáj, de speciális rögzítéssel, masszírozással ez is gyógyítható, a Haladás csatára elutazhat a törökországi edzőtáborba, s harcképes lesz az együttes kapitánya, Tóth Péter is. „A honi klubok többsége egyelőre spórol a rehabilitációval, s nem alkalmaz hozzáértő szakembereket – mondta Venczel József. – Így alig győzöm a munkát, ám nyugaton visszadhatnám az ipart, hiszen a csapatoknál egész stáb foglalkozik a sérült játékosokkal, elvégre a minél előbbi visszatérés a cél.

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros-vb: két brit arany pénteken

Kerékpár
5 perce

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
13 perce

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
53 perce

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
1 órája

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
1 órája

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
1 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
1 órája