Gondok között optimistán

2009.01.24. 00:55
Címkék

Új év, új szövetségi kapitány, új program, új gazdálkodás, és visszatérés a régi elvekhez – ez volt a témája a Magyar Kajak-kenu Szövetség idei első sajtótájékoztatójának.

„Már most mindent a londoni olimpiai szereplésnek rendelünk alá – szögezte le az elején Baráth Etele szövetségi elnök, aki elmondta, a sportág képviselői hiába voltak a magyar küldöttség legeredményesebbjei Pekingben, nem ülnek a babérjaikon. – Elég megnézni az újonnan kinevezett szövetségi kapitány, Storcz Botond pályázatát: szigorú kritikai elemzéssel indul a felkészülési terv.”

A kapitány elárulta az említett felkészülési terv részleteit is: az egyesbeli szereplésre helyezi a hangsúlyt (már május elején egy kötelező tájékoztató egyesversenyt rendeznek), és – összhangban az egyre erősebb nemzetközi konkurencia kihívásaival – a specializációban látja a siker zálogát, azaz minden versenyző lehetőség szerint csak egy számra koncentrál. Ami pedig a másik sarkalatos kérdést, a csapathajók kialakítását illeti, ez elsődlegesen a kapitány döntése lesz – ám a kiválasztott négyes megmérkőzik az esetleges kihívókkal, és a győztes lesz ott a kanadai világbajnokságon. Különféle válogatókkal viszont nem terheli versenyzőit Storcz Botond; annak érdekében, hogy ne kelljen egy-egy világverseny előtt kétszer-háromszor is csúcsformába lendülniük, egyetlen válogatóversenyt rendeznek, a május-júniusi világkupaversenyeket pedig a kísérletezésre szánják az Európabajnokság előtt.

Már ha ott lesz egyáltalán Brandenburgban a magyar csapat… Az állami támogatás ugyanis 30, a szponzori bevételek 25 százalékkal csökkentek, így kisebb létszámú válogatott utazik a tavaszi versenyekre, az Eb-részvétel fedezete pedig még nincs meg.

A különböző műhelyek közti ellentéteket viszont szeretnék elsimítani, ennek érdekében a legjobbak – szegediek, szolnokiak, budapestiek és a többiek közösen edzőtáboroznak – először kora tavasszal Sevillában. Ráadásul szerződéses, szabályozott viszonyt alakítanak ki versenyzőkkel és edzőkkel egyaránt.

A sajtótájékoztatón bemutatták az új utánpótlás-kapitányt is – a világbajnok Hüttner Csabát persze senkinek sem kellett külön bemutatni.

Legfrissebb hírek

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
5 perce

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
22 perce

Gálfi Dalma bejutott a lisszaboni elődöntőbe

Tenisz
37 perce

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
43 perce

Nem rendezik meg a BMX-esek olimpiai kvalifikációs világbajnokságát Szaúd-Arábiában

Kerékpár
1 órája

Pedro: Xavi mindig sokat beszélgetett velem az edzések után, hogy miben fejlődhetek

Minden más foci
1 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
1 órája

Már Los Angelesre is figyelve – kezdődik a torna-vb

Torna
1 órája