Ütős lehet az angol módszer

2009.01.20. 23:50
Címkék

érdeklődő. Annak ellenére nem hátráltatta holt idő a futballisták munkáját, hogy legalább negyven kerettag számára dolgozta ki a keddi penzumot a szakmai stáb: gördülékeny változtatások, pillanatok alatt felállított gyakorlópályák és mindeközben kifulladásig hajtó labdarúgók.

A szurkolók ugyanakkor zsörtölődnek: „Mi az, hogy zárt kapuk mögött is lesznek edzések?! Olaszországból azt hallani, hogy egy vesztes meccs után a drukkerek haragja mellett tréningezik a Milan, és a pálya széléről próbálják maradásra bírni Kakát!”

Igen ám, de Bobby Davisonék Angliából jöttek, ahol meg ez a módi.

A brit csapatok tréningjeit csak az látogathatja, aki hetekkel az edzés előtt jelzi a klubnak, hogy kíváncsi lenne a gyakorlásra – ellenkező esetben biztonsági ember távolítja el a nézelődőt.

Az FTC mestere ugyanis dolgozni akar, s nem parádés előadássá tenni az edzéseket. Nem büszkélkedik azzal a sajtó előtt, hogy a múlt hét végén a Kevin McCabe érdekeltségébe tartozó összes egyesület szakemberének továbbképzést tartottak a Sheffield United akadémiáján, és az összejövetelre rajta kívül Csató Sándort és Kakas Lászlót is meghívta a testvérklub; nem beszél arról, hogy milyen komplex és milyen változatos programot dolgozott ki kollégáival a téli felkészülésre, pusztán felkészíti csapatát a tavaszra – rövidnadrágban, ezer fokon égve, lelkesen.

Az a magyar szakember, aki sértődötten veszi tudomásul, hogy az angol rendszer szerint vezetett Fradi edzése érdekesebb, tanulságosabb, egyben szimpatikusabb, mint a megszokott módszer, ellátogathat az Üllői útra – és felmérheti a különbséget.

Persze előbb jelezze érkezési szándékát, nehogy a zárt kapuba ütközzön...

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
6 perce

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
7 perce

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
8 perce

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
10 perce

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma örzi a veretlenségét

Olasz labdarúgás
15 perce

Vívás: Rabb Krisztián ezüstérmes az oráni világkupa-viadalon

Egyéb egyéni
40 perce

Vívás: Koch Máté arany-, Kovács Gergely bronzérmes a casablancai világkupaversenyen

Egyéb egyéni
46 perce

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
49 perce