Peter Stahl a kiszemelt

2009.01.20. 23:50
Címkék

Peter Stahl és Aaron McCarthy közül kerülhet ki az Atomerőmű SE A-csoportos férfi kosárlabdacsapatának új vezetőedzője, aki a vasárnap a Pécs ellen elszenvedett hazai vereség (49–84) után lemondó Sabáli Balázs helyét foglalhatja el. Tóth János, a paksiak szakosztályelnöke elmondta, a német és az amerikai szakemberrel is tárgyaltak, s mindketten örömmel ülnének le az ASE kispadjára. A paksi klubvezető hozzátette: Peter Stahl mellett szól, hogy jóval olcsóbban meg lehetne szerezni, mint amerikai kollégáját, ráadásul ő már jól ismeri a magyar viszonyokat, hiszen a bajnokság első nyolc fordulójában a másik Tolna megyei csapat, a Planet-Leasing Dombóvár KC-t irányította. Nem is rosszul, a gárda hat győzelem mellett csak kétszer kapott ki.

Az sem mellékes szempont, hogy az előző négy meccsét kivétel nélkül elbukó ASE-nak gyorsan el kellene kezdenie a felzárkózást, nincs idő ismerkedésre – vasárnap már az év egyik legfontosabb meccse, az Albacomp elleni idegenbeli rangadó vár Gulyásékra. Az biztos, hogy szerdán a Debreceni Egyetem elleni bajnoki találkozón Schmidt Béla, Sabáli korábbi segítője foglal helyet az atomosok kispadján. Több internetes fórumon is megjelent, hogy a Kaposvári KK-t irányító Dzunics Braniszlav, a Kecskeméten edzősködő Zsoldos András vagy a férfiválogatottnál szakmai igazgatóként dolgozó Mészáros Lajos lehet az Atomerőmű szakvezetője, de valójában egyiküket sem keresték meg a paksiak.

Legfrissebb hírek

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
28 perce

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
33 perce

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
46 perce

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
1 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
1 órája

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
2 órája

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
3 órája