Felborult a program

Nem csoda, hogy bosszúsak és idegesek voltak a magyar játékosok, amikor a Szlovákia elleni döntetlen (24–24) után felszálltak az eszéki sportcsarnok parkolójában a csapatbuszra. Hajdu János szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a kedd délelőttre tervezett megbeszélést előrehozza estére, mert érezte, jobb frissiben túlesni rajta.

„Bosszantó mérkőzésen vagyunk túl, háromszor vagy négyszer vesztettük el azt az egy pontot – mondta Hajdu János már a szünnap délelőttjén a Hotel Osijek halljában. – Rengeteget hibáztunk, ami többnyire a koncentráció hiányára vezethető vissza. Ezzel együtt a saját kezünkben maradt a sorsunk, hiszen ha legyőzzük Argentínát, ott vagyunk a középdöntőben. Nézhetjük a helyzetünket pozitívan, hiszen még veretlenek vagyunk a világbajnokságon, ám mindenképpen nagy gond, hogy elvesztettünk két fontos napot, amikor már a zágrábi meccsekre készülhettünk volna. Ráadásul ezzel a döntetlennel nagy lelki nyomás alá kerültünk, hiszen rendkívül nehéz a latin stílusban, immáron felszabadultan játszó dél-amerikaiak ellen kézilabdázni. Mindenkit szeretnék felkészíteni, hogy ne számítson könnyű meccsre, vért kell izzadnunk szerdán a győzelemért. Csak akkor lehet esélyünk, ha a románok ellen a második vagy a Szlovákiával szemben az első félidőben nyújtott teljesítményünket ismételjük meg az egész meccsen.”

A románok és a szlovákok ellen is akadt egy-egy remek periódusuk a mieinknek, ám mindkét találkozón előfordultak kínos hullámvölgyek. Románia ellen 7–4-es magyar vezetés után jött egy 22 perces időszak, amelyet 15–6-ra nyert meg az ellenfél, míg Szlovákiával szemben a második félidő elején 13–6-ra állt a magyar együttes, 19 perccel később azonban már 19–19et mutatott az eredményjelző.

„Amikor együtt vannak a fiúk, jól játszanak – folytatta a kapitány. – Nagyokat harcolunk, hosszú ideig rettenetes odafigyeléssel védekezünk, s pontosan támadunk. Aztán jön egy elszórakozott ziccer vagy hétméteres, és egy csapásra semmivé válik a sok munka, következik a hullámvölgy. Ezért is volt óriási hiba részemről, hogy Putics Barnát beneveztem a hétfői meccsre. Azért hoztam el, hogy a heteseket biztosan értékesítse, erre odamegy és elszórakozza a büntetőt. Tehetséges fiatalember, a világ legjobb kezű átlövői közt tartják számon. Nem az a baj, hogy hibázott, ez benne van a játékban. Lője szét a kapufát vagy a kapus hasát, de szórakozni nem szabad. Félre ne értsék, nem a játékos hibája, az én felelősségem, hogy odaküldtem.”

A Dunaferrben védő szlovák kapus, Richard Stochl bravúrsorozatáról is megkérdeztük a kapitányt.

„Előny, ha a kapus ismeri az ellenfelet, de ilyen hibákat akkor sem szabad elkövetni – bosszankodott Hajdu János. – Játékosaim tudták, hova kell lőni Stochlnak, mégsem oda céloztak. Minden variációt kipróbáltak, amelyet nem szabad megcsinálni egy úgynevezett szemaforozó kapussal szemben. Az már Dunaújvárosban is kiderült, hogy jó képességű a szlovák kézilabdázó, de nem annyira, mint amit hétfőn bemutatott. Mi tettük naggyá.”

Szlovákia ellen nagyon keveset cserélt a kapitány, a két büntető erejéig beszálló Puticson kívül csak Császár Gábor érkezett a támadásban pályára lépő válogatottba.

„A román meccset a kezdőcsapat hozta vissza – folytatta a szövetségi kapitány. – Ezúttal is végig bíztam azokban, akik a pályán voltak, biztos voltam benne, hogy megnyerik a meccset. Az első félidőben robogott az együttes, nem akartam belenyúlni a játékba, mint ahogy a végjátékban sem lehetett variálni. Egy dolog érdekelt, hogy megnyerjük a meccset, és bekerüljünk a középdöntőbe. Sajnos akikben nagyon bíztam, nem tudták megoldani a feladatot, a második félidőben néhányan a kapu felé sem mertek nézni. Beindult a kudarckerülés. Így viszont nem lehet kézilabdázni. Azért vagyunk itt, hogy fejlődjünk, s a folytatásban ne kövessünk el hasonló hibát. Még az is előfordulhat, hogy nem jutunk a középdöntőbe, de lehet, hogy hamarosan csak kellemetlen emlék lesz a szlovákok elleni döntetlen.”