Az iskolai sportra sincs elég pénz

2009.01.20. 23:50
Címkék
A gazdasági problémák immár az iskolai tömegsportra is hatással vannak. Az állami támogatás minimális, kevés pályázatot írnak ki, és a szülők pénztárcája is üres. Az intézmények már nem is kapnak címzetten pénzt a sportra, az önkormányzatokon múlik, hogy mennyi jut erre a célra.

A gyerekek naponta átlagosan hat-hét órát töltenek az iskolában, a szünetekben pedig leginkább sportolnának, ha éppen lenne mit rúgni vagy dobálni. Húsz évvel ezelőtt még tele voltak a szertárak sporteszközökkel, ám manapság inkább üresek a polcok. Az ok roppant egyszerű: nincs pénz a beszerzésre.

Korábban volt minden iskolának sporttámogatása, amelyet a jelenleg hatalmon lévő kormány eltörölt. Annak idején csak sportszerre, utazásra és versenyeztetésre költhették a támogatást az intézmények, nem vehettek belőle új földgömböt, és a testnevelőknek sem adhattak belőle több fizetést.

Ehelyett az idei költségvetésben normatív alapon szabályozzák az erre jutó pénzt, nagyságrendileg 500 forintot költhetnek az iskolák gyerekenként a tömegsportra, ha az önkormányzat is úgy gondolja.

Az idei költségvetésben ugyanis ötmilliárd forintot különítettek el erre a célra, de a pénzt nem az intézmények, hanem a települések kapják meg.

Vagyis egy iskola, amelynek 500 tanulója van, 250 ezer forintot költhet egy évben sportszerre. Van olyan igazgató, aki azt mondja, hogy ezt a pénzt lehívni sem érdemes, mert nem segít lényegesen az iskolának.

Magyarországon átlagosan ennél is kevesebbet költ egy intézmény a tömegsportra, illetve az eszközök beszerzésére. Mivel azonban a sportszerek amortizációja igen gyors, a tízszerese is kevés lenne ahhoz, hogy a gyerekek jó minőségű labdákkal játszhassanak.

Ugyanakkor a modern oktatásban igen fontos szerepet játszik a sport az órákon és az órán kívüli időszakokban is. Már csak azért is, mert a tantervek is kiemelten foglalkoznak a mozgás fontosságával, vagyis a tanároknak kötelességük is bizonyos sportágak alapjait átadni a gyerekeknek – ám eszközök nélkül ez elég nehézkesnek tűnik.

Az intézmények előtt három út áll. Elsőként az egyéb normatív támogatásokból csoportosíthatnak át pénzt a sportra, ám ez, ugye, azt is jelenti, hogy máshonnan kell elvenni, ami nem szerencsés. Másfelől az iskolák pályázhatnak a tömegsporttal kapcsolatos kiadásokra, ám ezek bonyolultsága gyakran az illetékesek kedvét szegi. Ráadásul a pályázatokkal kapcsolatos adatbázisokban csak elvétve találkozhatunk erre vonatkozó kiírásokkal. Harmadsorban természetesen akadnak szülői felajánlások, de ezekre nehéz iskolai tömegsportot alapozni. Vagyis a gazdasági megszorítások elérték az iskolai sportot is, hiszen miközben mindenki az utánpótlás-nevelés fontosságáról beszél, pénzt senki sem akar adni rá.

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
17 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
17 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
59 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája