Nem bírták a végét

KÁLDOR ANDRÁSKÁLDOR ANDRÁS
2009.01.19. 01:41
Címkék

A szurkoló számára nincs távolság! Immár a harmadik Volánmeccsen találkozhattunk egy középkorú házaspárral, amely a kaliforniai Long Beachből látogatott el Fehérvárra Nathan Martz kedvéért. A támadó nevével ellátott mezbe öltözött Mr. Jones nem tagadta, hogy pályafutása kezdetétől figyelemmel kísérik az amerikai légiós karrierjét. Más kérdés, hogy Martz, akárcsak a pénteki, az Olimpija Ljubljana elleni EBEL-összecsapást, a Linz székesfehérvári vendégjátékát is kénytelen volt betegsége miatt kihagyni.

Gyilkos iramban kezdődött a meccs, a Linz korán előnyhöz jutott Robert Lukas góljával. A Volán azonban űzte-hajtotta ellenfelét, s a 8. percben Fekete Dániel ritkán látható felső sarkos bombája mattolta a liga egyik legjobb kapusát. Persze azért ne feledkezzünk meg Szuper Leventéről sem, aki továbbra is ragyogó formában véd, s nem kis része volt abban, hogy a Volán jól tartotta magát a liga harmadik helyezettje ellen. Egészen a 28. percig, amikor elég volt egy kis kihagyás, ráadásul emberelőnyben, amit kíméletlenül kihasznált Matthias Iberer. A lelátón a sérült Jason Guerriero sapkáját mélyen homlokába húzva figyelte társait, akik a folytatásban egyremásra dolgozták ki a helyzeteket – eredménytelenül. Nem vitás, hiányzott a fehérváriaknál az apró termetű amerikai, aki azon kevés légiós közé tartozik, aki eddig bizonyította, érdemes volt Fehérvárra hozni.

A második szünetben többen még a melegedőben teáztak – ők nem láthatták a záró harmad rémálomszerű kezdetét. Szinte minden előzmény nélkül iratkozott fel a góllövők közé Martin Grabher Meier, aki Ray Dilauro passzát vágta a Volán ketrecébe. Ezzel lényegében el is dőlt a meccs, a Volán akármennyire is harcolt, már nem tudott újítani – a vendégek voltak annyira rutinosak, hogy nem engedték közelebb férkőzni a végére kissé szárnyaszegetté váló fehérváriakat.

Legfrissebb hírek

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
31 perce

Érdi Mária nyerte meg a mallorcai vitorlásversenyt

Egyéb egyéni
37 perce

Nyíri Zoltán: Fradi volt, Fradi lesz

Egyéb egyéni
46 perce

Dupla Tízes: keressük a világ legjobb védekező középpályását!

Minden más foci
49 perce

Asztalitenisz: András Csaba döntőbe jutott a horvátországi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
50 perce

Eredményesen szerepeltek a magyar rg-sek a hétvégi nemzetközi viadalokon

Egyéb egyéni
56 perce

Elképesztő, hihetetlen – Bruno Fernandest magasztalják Angliában

Angol labdarúgás
1 órája

„Néha a frászt hozták rám” – Vassuer nem tartotta volna igazságosnak, ha leállítja Hamiltont és Leclerc-t

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik