Futball helyett munka

2009.01.15. 23:06
Címkék

A Szolnoki MÁV FC tíz nappal ezelőtt kezdte a felkészülést. Vágó Attila vezetőedző a Tiszaligetben, szabadban és teremben vezényli a munkát játékosainak.

„Némileg átalakult a keretünk – mondta a klub igazgatója, Tóth Dénes. – Már az őszi idény végén elköszöntünk négy játékosunktól: Balla Richárdot a nyárig kölcsönadtuk az NB III-as Tiszafürednek, Szabó Tamás visszatért Kecskemétre, Nagy Péter egy osztrák negyedosztályú klubnál folytatja, míg Reinhardt László két csoportbeli riválisunkkal, a Bőccsel és a Makóval tárgyal. A korábban az élvonalban is megforduló Makra Zsolt Algyőről érkezett, az Újpesttől fél évre kölcsönkaptuk Széki Attilát és Hullám Attilát, az ősszel a Lombard Pápában szereplő Germán Tamás a nyárig lesz a miénk. Sajnos a hét elején derült égből villámcsapásként ért minket, hogy a fél éve nagy reményekkel szerződtetett, huszonhárom esztendős Hegedűs Dávid egyoldalúan szerződést bontana. Bejelentette, befejezi pályafutását, és hazaköltözik Egerbe. Az esetet jelentettük az MLSZ-nek, s így a szerződése 2010es lejártáig eltiltásra számíthat.”

Természetesen megkerestük Hegedűs Dávidot is.

„Rendkívül kellemetlen helyzetbe kerültem – felelte érdeklődésünkre a fiatal játékos. – Szolnokra érkezésemkor, a nyáron megegyeztem a januári fizetésemelésről a vezetőkkel, akik azonban ezt nem tartották be. Mivel írás nem készült az alkuról, nincs mit tennem, be kell fejeznem, nem keresek ugyanis annyit, hogy el tudjam tartani magam. Eddig a családom támogatott, most azonban már ez a lehetőség is megszűnt. Meg kell élnem valamiből, ezért hazaköltözöm Egerbe, és a családi vállalkozásban dolgozom. Másfél éves eltiltás vár rám, de nem tudok mit tenni. Szeretnék majd visszatérni a pályára, ezért igyekszem edzésben maradni.”

S mit mond erre az edző?

„Hegedűs Dávid január elején bejelentette, hogy nem érzi jól magát nálunk, és nem tud kijönni a fizetéséből. Közben megtudtuk, hogy a hátunk mögött tárgyal egy másik klubbal, s ezután kért fizetésemelést tőlünk– felelte Tóth Dénes arra a felvetésünkre, hogy tartoznának Hegedűs Dávidnak. – Nem értem, miről beszél, hiszen nem érdemelte ki, hogy emeljünk a bérén. Az, hogy egy játékos megzsarolja a klubját, még magyar viszonylatban is példátlan.”

Legfrissebb hírek

A 75. percig kellett várni az FTC egyenlítésére Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2 perce

Visszavágott a Volánnak a Milano az osztrák hokiligában

Jégkorong
4 perce

Női kosárlabda NB I: 15 ponttal kikapott Győrben a címvédő Pécs

Kosárlabda
11 perce

Az Arsenal nagy nehezen nyert a Nottingham vendégeként

Angol labdarúgás
12 perce

Oldalról szurkolták ki a debreceni ultrák csapatuk győzelmét – galéria

Labdarúgó NB I
12 perce

U16-os leány kézi-vb: magabiztos győzelem a fehéroroszok ellen

Utánpótlássport
27 perce

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
42 perce

Bajnokok Ligája: hetekre kidőlt a címvédő PSG portugál balhátvédje

Bajnokok Ligája
47 perce