Éppen keddre, vagyis a születésnapjára esett a Dakar-rali legnehezebb szakasza. Nem éppen a legszebb ajándék... Éppen keddre, vagyis a születésnapjára esett a Dakar-rali legnehezebb szakasza. Nem éppen a legszebb ajándék...
A legkedvesebb ajándék az volt, hogy gond nélkül átjöttünk rajta. Tudja, már fél évvel ezelőtt, amikor kijelölték a Dakar útvonalát, azt hangsúlyozták, hogy ez lesz a legnehezebb nap, ezért tartottam is tőle rendesen. De ezúttal átengedett a sivatag, és nagyon boldog vagyok.
Nehéz napok vannak önök mögött?
Mindent apró fortélyt be kellett vetnem, amelyet valaha az autósportról tanultam, mert az Atacama-sivatag pályái bizony rengeteg buktatót rejtettek magukban. Navigációs szempontból is nehéz volt, Gabi szenzációsan oldotta ki az összes ördöghurkot, s kivezetett minket a kilátástalan helyzetekből is.
Azt mondják, az Atacama teljesen más, mint a Szahara. Ön is így látja?
Igen. Egyszer azzal lep meg, hogy mennyire simán lehet menni a dűne gerincén is, utána meg azt látom, hogy egy teljesen ártalmatlannak tűnő helyen többen is ásnak. Aztán itt vannak ezek a kis homokbuckák, amelyeken nem tudsz lendületet venni, át kell bukdácsolni rajtuk – ennél azért már volt jobb élményem az életben… Máskor meg felmegyek egy dűne tetejére, és azt várom, hogy lankás domboldalon megyünk majd lefelé, ehhez képest óriási meredélyt látok az autó alatt, és felteszem a költői kérdést: „Srácok, miért toltátok alám a Gellért-hegyet?!”
A szerda-csütörtök lett volna a szerviz nélküli, maratoni szakasz, amely így elmarad. Gondolom, nem túl bánatos emiatt…
Tény, nekünk most az jön jól, ha a hátralévő táv a lehető legrövidebb, hiszen a tizedik helyen állunk az összetettben – bár ezt még nekem is elég nehéz feldolgozni. És próbálok megtenni minden tőlem telhetőt, hogy ne is vegyek tudomást róla. Ennek a versenynek az aranyszabálya: „Minden nap egy új nap a Dakaron”, vagyis mindennap új kihívások várják az embert. Először az előttünk álló három szakaszon kell túl lenni, utána lehet foglalkozni az eredménnyel.
