A hegyeken sokat időzött a karaván

Már megint a camanchaca – nem ritka errefelé ez a leginkább ködhöz hasonlító jelenség, de most még a szokásosnál is több gondot okozott.

Erre abból lehetett következtetni, hogy kilenc óra tájban, amikor már rég a pályán lett volna a helyük, az élcsapatok navigátorai ott parlamenteztek a hirdetőtábla előtt, amelyen egyre-másra változtak az információk.

Először csak az volt biztos, hogy nem rajtolnak el időben, aztán egyórás csúszásról beszéltek, majd pedig kiírták, hogy az eredetileg tervezetthez képest 2 óra 40 perccel később rajtoltatják el a mezőnyt. Megvolt rá az okuk: a sűrű köd és ködszitálás miatt nem tudtak felszállni a helikopterek. Pontosabban fel tudtak volna szállni, de ha bármi történik, nem tudtak volna segíteni – ezt pedig nem engedhették meg a szervezők.

Úgyhogy várt mindenki.

A versenyzők nyugodtan – talán túl nyugodtan is – reggeliztek, s amire eddig nemigen volt idő, végre megbeszélhették az elmúlt napok történéseit, végre megoszthatták egymással, milyen élmények érték őket a pálya egy-egy szakaszán.

„Tudod, amikor három nappal ezelőtt jöttünk le azon a hídon, amit elborított a víz…” – meséli Palik László, és Szalay Balázs pontosan tudja, melyik hídról van szó. Beszélgetnek, de a fesztelen hangulat csak látszólagos – mindannyian tűkön ülnek. Nagyon mennének már.

„Az a legrosszabb, hogy most, amikor hűvös van, és vizes a homok, nem autózhatunk, ehelyett délután ötkor fogjuk kerülgetni a dűnéket, amelyek addigra már teljesen felpuhulnak, süppedősek lesznek” – magyarázza meg Szalay türelmetlenségét.

A rendezők már előző nap eldöntötték, hogy kétszáz kilométerrel lerövidítik az eredetileg 666 kilométeresre tervezett (vagyis a Dakar leghosszabb mért szakaszaként aposztrofált) szelektívet, ám már reggel látszott, a halasztás miatt (legalábbis a kamionosok esetében mindenképpen) szükség lesz újabb módosításokra.

A biztonság azonban mindennél fontosabb. S egyet kell értenem ezzel, hiszen éppen előző nap adták ki hivatalosan is azok listáját, akik az elmúlt napokban megsérültek, és kórházba szállították őket. Van, akit közülük már Európában ápolnak, s akad olyan is, aki még itt van Argentínában. Öszszesen 29-en (jellemző adat, hogy közülük 20 motoros) sérültek meg olyan súlyosan az eddigi versenynapok során, hogy nem volt elég a sürgősségi ellátás, kórházba kellett szállítani őket. Hatan közülük folytatták a küzdelmet.

A Dakarral kapcsolatos érdekesség, hogy a versenynek már évek óta saját „kórháza” van – persze nem húznak fel egy épületet mindennap a tábor közepén, az építmény valójában egy jól felszerelt sátor, de akár operálni is tudnak benne. Persze erre csak legvégső esetben kerülhet sor – ha életmentő műtétet kell végrehajtani, mert minden más esetben a közeli kórházakba szállítják a beteget. Azután pedig haza, Európába, oda, ahová ő maga kéri.

Ezért is nagyon fontos a sokak számára nyűgnek tűnő adminisztratív átvétel, mert – bár sok fölöslegesnek tűnő adatot kérdeznek – ebből tudják a szervezők, melyik kórházba szállítsanak, ha megsérülnél.

A kórház főnöke egy törékeny hölgy, bizonyos Florence Pommerie sebész – az utóbbi négy évben ő fogja össze a csapatot, amely a versenyzőkért dolgozik majd’ három héten keresztül. Érdekes, hogy a legtöbb orvossal ellentétben ő megérti, ha egy versenyző a sérülése ellenére tovább akar menni, mert az élete álma, hogy mondjuk amatőrként teljesítse a viadal távját. A Dakaron egyébként a legtöbb orvos olyan, mint ő. Néhány éve egyszer helikopterrel szálltunk le egy balesethez – az egyik motoros elesett, és néhány pillanatra elveszítette az eszméletét. Egy perccel utánunk ért oda a mentőhelikopter, amelyben egy orvos ült. Kérdezgette, nézegette a reflexeit, és amikor tovább akart menni, adott neki enni, és azzal az intelemmel engedte tovább, hogy vigyázzon magára. Nem próbálta meg lebeszélni, nem próbálta megtiltani. Úgyis hiába. Itt mindenki a saját felelősségére versenyez.

Az orvosok pedig mindent megtesznek azért, hogy ezt a lehető legkomfortosabbá tegyék. Sebeket vágnak fel, amikor elfertőződnek, kiugrott vállakat tesznek helyre, enyhítik a fájdalmat.

Összesen 53 ember dolgozik az orvosi csapatban: 10 mentőautó áll készenlétben (ezeket Tangónak hívják) 2-2 orvossal , és három helikopter, amelyek fedélzetén szintén orvosok és nővérek tartózkodnak. A többiek a táborban látják el a sérülteket – ha muszáj lenne, operálni >>>